A teljesen korrekt Mindörökké Batman után 2 évvel következett a folytatás, mely olyannyira betett a Sötét lovagnak, hogy nyolc évig jegelték mozis kalandjait. Nem hiába. A Batman & Robin ékes példája annak, miként lehet taccsra vágni egy sikeres szériát. Valamiféle alapkoncepció érződik az egészen, mégis, a néző csak kapkodja a fejét a rengeteg ostobaságon és az egymás mellé dobált, sokszor értelmetlen jelenetek halmazán.
A Mindörökké Batman könnyed stílusát azért bőven be tudja fogadni az ember gyomra, ha akarja, amit viszont itt látunk ahhoz: 1.) ki kell kapcsolnod az agyad, vagy 2) alaposan le kell innod magad, esetleg 3) vigyél be minél több tudatmódosító szert a szervezetedbe. Na én elsőre ezekről nem tudtam, így az agyam nagyjából a felmosóvízzel volt egyenértékű, mire elértem a stáblistáig. A cukormázas látvány még hagyján, mert Gotham azért még itt is egészen pofásan néz ki.
De! A karakterek értelmi szintje, nagyjából egy WC kefe szintjén mozog. Az akciók mindenfajta realitást hanyagolnak. Itt most nem az a baj, hogy túlzóak, mert ez az előző három részre is igaz, hanem az, hogy kb. nem veszik figyelembe a gravitációt, nincs semmiféle értelmes koreográfia, és sokszor rendkívül pocsékul vannak megvágva. Ehhez még jön az említett összefüggéstelen jelenetek halmaza - na jó, némi értelmük van -, a fájdalmas színészi játékok, az idióta párbeszédek.
Viszont! Ha az ember tényleg megfelelő agyi állapotban van, akkor a Batman & Robin egy zseniális vígjáték/paródia. Ha egy percre nem veszed komolyan amit látsz, akkor szétröhögöd az agyad. Ismerősömmel pedig már annyit beszéltük ezt a filmet, hogy egyszerűen nem tudok rá haragudni. Viszont az számomra örök rejtély marad, hogy a Warner hogy engedhette ezt mozikba küldeni.

41 Batman és Robin (1997)
Gotham City soha nem látott veszéllyel néz szembe, amikor feltűnik a színen Mr. Jégcsap és Méregcsók. Azonban Batman, Robin és Batgirl félelmet nem ismerve szállnak szembe a... több»
Szereplők: Arnold Schwarzenegger, George Clooney, Uma Thurman, Alicia Silverstone, Vivica A. Fox