Hát most három percről mit is lehetne nekem itt mondanom?
Ha a „short” műfajt nézem, akkor nem a hosszára vagyok kíváncsi, hanem a lényegi mondanivalójára, mert szerintem csak az ér valamit, az időtartam pedig nagyjából semmit!
Ha valaki három perc alatt „nem kapcsol”, akkor ez a fazon 90-100 perc alatt is csak a fikáját fogja gurítgatni a kezében, és ahogy feláll, bamba képpel azt mondja:
– Emmeg mi vót?
Egy pörgős „home invasion” 90 másodpercben, dimenziókat, időkapukat nyitva és csukva maga előtt és maga mögött...
Történetünk a sci-fi és a fantasy light pszicho-horror vonalán mozog!
Hősnőnk, aki házas, éppen újonnan beköltözött lakását csinosítgatja, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve egy sima műanyag fogast beakaszt a folyosói szekrénybe, majd bezárja az ajtót...
Zajt hall, kinyitja, majd megdöbbenve tapasztalja, hogy immár kettő fogas himbálódzik a tartóvason...
Újra ki-be, ki-be, és a fogasok duplázódnak!
Ezt kipróbálja egy nagyon gáz horror babával is (egy zombi baba), a hatás ugyanaz! Dupla, minden nyitás után!
Majd (ugye az ember birkaesze néha) egy hirtelen ötlettől vezérelve beküldi kissé jámbor kinézetű férjét, gondolván, kettő csak jobb lesz valamire, mint egy!
Na de valami félrement, mert ahogy a kis szekrényt kinyitja, a szakállas férjurának csak hűlt helye van!
Kissé megdöbben, és egy kicsit ugye be is pánikol...
Rángatja szerencsétlen szekrényt, ki-be, ki-be...
Semmi...
A kis mackó férjura eltűnt!
De az asszonyka egy hirtelen mozdulattal beszáll az „időkapszulába” vagy éppen „átalakító”-ba, ki hogyan nevezi, és ott kezd lapítani a sötétben...
Majd óvatosan kiszáll, és megdöbben!
Ott van szembe magával saját maga...
De tényleg, az utolsó 20 másodperc „poénját” már nem lőném le, ha nem muszáj! De nagyon ütős lett, az már biztos!
Érdemes egy sóhajtásnyi időt rászánni a filmre!
És a folyosói szekrénybe nem nagyon pakolok mostanság!
