Közösség

Vélemény:

 

64 Vaada

(2005)

Vaada

 
e-batta   2016.10.03 14:04
0

Három évvel ezelőtt Arjun Rampal már eljátszott egy vakot az Aankhen című filmben. És meg kell mondjam, ott sokkal hitelesebb volt. Itt egyszerűen nem hittem el, hogy vak. No mindegy.
Alapvetően egy suspense-filmet látunk, amit én leginkább érzelmi suspense-ként írnám körül. Az ilyen típusú filmeknél nem is szabad elmondani a sztorit. Én sem írom le.
Nekem egyrészt csalódás volt, másrészt meg nem. Mikor megnéztem, eleve nem számítottam sok mindenre, ilyen szempontból nem is ért nagy koppanás. Arjun Rampal még mindig csak keresi a helyét, egy évvel később a Don-ban már igazán ütős alakítást látunk tőle. Ameesha Patel meg amekkora durranás volt 2000-ben, szép lassan tűnt el a süllyesztőben. Bevallom őszintén, hogy egyetlen igazán jó alakítást láttam tőle, a Race 2 butácska asszisztensnőjét. Nekem már a Kahoo Na... Pyaar Haiban is ő volt a leggyengébb láncszem. A három főszereplő közül Zayed Khan az egyetlen, aki megdolgozott a gázsijáért. Az is igaz, hogy az ő szerepe a legösszetettebb. De egy fecske nem csinál nyarat, ha a körülötte lévők nem szerepelnek jól, az az ő alakítását is jelentősen lehúzza.