Közösség

Vélemény:

 

82 Keresés

(2018)

Keresés

 
Berto49   2018.09.21 01:11
0

Ezt a filmet választottam a nyert mozijegy utalvánnyal, ezúton köszönöm! Nem jósolok nagy közönségsikert ennek a rendhagyó filmnek. Miért? Tegnap, a zalaegerszegi bemutató napján a Cinema City egyik termében abban az egyedülálló élményben volt részem, hogy egymagam üldögéltem, egy teremtett lélek sem volt körülöttem. Úgy is írhatom, hogy magánvetítésen vettem részt! Gondolom sok nézőt visszariasztott a film feliratos volta, de én meg kimondottan örültem neki, hiszen nagyon nem szeretem a szinkronos filmeket. Nem is tudom elképzelni hogyan is lehetne szinkronizálni. Az is furcsa volt, hogy egy amerikai filmben a főszereplő koreai származású, de mit lehet tenni, „dübörög” a multikultúra. Ez a főhős, az özvegyen maradt Kim úr (nálunk Kovácsnak, vagy Szabónak hívnák) egyedül neveli az imádott Margot nevű középiskolás lányát, aki egy napon eltűnik. Innen adódik a film címe. Ami azonban a legkülönösebb: az egész egy számítógép képernyőjén játszódik, a 102 perces játékidőt monitoron kell végigkövetnie a nézőnek. Nyugodtan illethetnek a maradi jelzővel, de ez engem végig idegesített. Monitort nézni otthon is lehet, csak le kell ülni a PC elé. Egyáltalában nem nagy trouvaille, de az elsőfilmes rendező, Aneesh Chaganty és a vezető producer, a kazak-orosz Timur Bekmambetov annak gondolta. A cselekmény viszont elég érdekes, a végső csavar igazán meglepő. Fontos társadalompolitikai mondanivalót is hordoz: egyrészt a közösségi média minden hasznossága mellett sok esetben kártékonnyá válhat, az interperszonális kapcsolatok személytelenné és átláthatatlanná lesznek, másrészt a gyereknevelés túl a fizikai szükségletek gazdag kielégítésén szeretetteljes törődést is kíván. Ezzel együtt nem szívesen néznék meg egy hasonló módszerrel készített filmet.