Ez a hozzászólásom talán kicsit "Memento-szerű" lesz; s most Christopher Nolan filmjének felépítésére célzok. Igazából rendkívül nehéz értékelni ezt a filmet. Egy szemléletes példával szeretném elmagyarázni, miért. Én igazából nagy kézilabda rajongó vagyok, immár több, mint 14 éve. Az évek folyamán 2 csapat került igazán közel a szívemhez, történetesen ugyanabból a budapesti kerületből; csak a kerület más-más pontjához köthetők. Az egyikük "Duna-parti", a másikuk angyalföldi. Most nem feltétlenül ez a lényeg. Tegyük fel, hogy ott ülsz egy mérkőzésen. S a számodra kedves csapat jelentős, mondjuk úgy 8 gólnyi hátrányt szed össze, ami ledolgozhatatlannak tűnik, bár történtek már csodák a kézilabda történelmében. Aztán egyszer csak a számodra kedves csapat megtáltosodik... És megnyeri a mérkőzést... Több hasonló élményben volt már részem, bár az utolsó ilyen talán viszonylag régen volt. Manapság inkább a fordítottja teljesül. Ezt most tegyük félre. Hogyan kellene értékelnem egy ilyen mérkőzést? Hogyan emlékezzek vissza rá? Hibáztassam őket azért, mert talán botrányosan kezdtek? Vagy arra az eufóriára legyek tekintettel, amit mégis okoztak? Mi a fontosabb? Nem tudom, ki hogyan állna ehhez hozzá, bár számomra egyértelműnek tűnik a helyzet. S ez a film számomra pontosan ilyen, mint a szemléltetett meccs.
A történet igazából számomra szerintem már az elejétől szerethető volt, felkeltette az érdeklődésem. S mégis, a film feléig iszonyatosan lassan csordogált csupa unalmas és érdektelennek tűnő dialektussal. A moziban ülve szinte már ásítoztam, kis híján elaludtam. Aztán, szinte pontosan a film felénél, valami történt. Hirtelen minden álmosságom elszállt. "Felrázódtam". A Horrorra akadva-filmek 5. részének mozis megtekintése folyamán éltem át valami nagyon hasonlót. Megtörtént az áttörés. Volt egy jelenet, ami szerintem zseniális volt, s onnantól kezdve elkezdtem igencsak jól szórakozni a filmen, s tulajdonképpen extázissal, és nem csekély lelki feltöltődéssel jöttem ki a moziból. S akkor megint felmerül bennem a korábban feltett kérdés. Hogyan értékeljem? Rójam fel neki a kissé unalmasra sikerült első felét, és lepontozzam 2-3 csillagra? Vagy azt tartsam szem előtt, hogy ez számomra mégiscsak egy euforikus moziélménynek bizonyult, és adjam meg a maximális 5 csillagot? Esetleg bontsam ketté a filmet, s átlagoljam a 2 értéket? Én szerintem a középső verziót választom, mert megtehetem, és számomra valahogy ez tűnik a reális hozzáállásnak.
Tegyük hozzá, hogy amit talán fel lehet róni, hogy a film főgonoszai mintha valamiféle "Benjamin Button-effektuson" estek volna át. Eleinte erős karakternek bizonyultak. Aztán a történet végefelé valahogy elvesztették a súlyukat. Könnyedén megadták magukat, szinte esetlennek tűntek – főleg az a karakter, akinek igazán a nadrágot kellett volna viselnie –,ami szerintem nem méltó egy igazi főgonoszhoz. Itt most említést kell tennem Mihályfi Balázs színművészről, aki hosszú időn keresztül alakította a Jóban rosszban című sorozat egyik, ha nem a legjobb karakterét, Konrád dokit. Több, szerintem legalább 3-4 filmben hallottam az elmúlt években a szinkronhangját, ezen közt van például a Tűzgyűrű, a Rampage – Tombolás, és a Bellevillei zsaru. Furcsa ezt kimondani, de nem bizonyul igazán jó szinkronszínésznek, viszont ez nem feltétlenül az Ő hibája. Ahogy említettem, a fenti sorozatban elég erős karaktert alakított. Viszont a karakterek, akiket szinkronizált:
1) Egy izmos, túlságosan jószívű, mégis némiképp szellemnek bizonyuló parancsnok.
2) Egy eleinte gonosznak és törtetőnek tűnő figura, akinek a szíve túlságosan is ellágyul.
3) S a karakter, akiben a leginkább bizakodtam, mert erős, a szinkronhanghoz illő főgonosz karakternek tűnt – akit talán a kicsit öregecskének, mégis erős jellemnek tűnő Eriq Ebouaney alakított –, és mégis kis túlzással eltaposták, mint egy csótányt.
4) Ja, igen, s az Egy kutya hazatér című filmben, ha jól emlékszem, egy szétcsúszó, agresszív karaktert szinkronizált, bár talán csal a memóriám. Talán furcsán hangzik, de ez a karakter szinte stimmelt.
Mégis úgy érzem, egyik karakter sem passzol igazán a mi Konrád dokinkhoz. Én legalábbis általában ösztönösen Mihályfi Balázst szeretném az illető színészek helyett látni. Többnyire a vásznon látható színészekhez választanak szinkronszínészt. Ez esetben úgy érzem, hogy a szinkronszínész köré választanak általában rossz „burkolatot”.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én úgy érzem, mintha ezt a filmet némiképp a Beverly Hills-i zsaru filmtrilógia történetének nyomán készítették volna el. Akadnak kisebb-nagyobb kapcsolódási pontok. Hasonló kezdetű cím, színes bőrű, vidám életszemléletű zsaru a főszerepben. A film elején felbukkan egy rokon, vagy régi jó barát – most hirtelen nem emlékszem–, akit eltesznek láb alól. S a nyomok egy másik városba vezetnek, elegáns körökbe, ahol a helyi rendőrkollégák nem tekintenek hősünkre pozitív szemmel, inkább csak problémákat okoz. Igaz, hősünk a filmben – eleinte – csak egy társat kapott Ricardo Garcia szerepében; de Ő kicsit olyan volt, mintha Rosewoodot, Taggertet, és Flint nyomozót összegyúrták volna. Pontosabban szólva, mintha a 3 jellemvonás egymást váltotta volna a film alakulása folyamán eme karakterben. Eleinte talán Taggert jellemvonásait érzekelhettük Garcia kapcsán, bár személyiségébe némiképp belevegyült a Beverly Hills-i zsaru másik gúnyolódó rendőrpárosa. Aztán a karakter némiképp elkezdett "el-Rosewoodosodni", ami talán némiképp előnyére várt, bár természetesen Taggertet is szeretjük. S a film végefelé talán előkerültek Flint nyomozó jellemvonásai is.
Szerintem számomra ez lesz Luis Guzmán legemlékezetesebb filmszerepe. Ennek nyilván fontosabb oka az imént leírtak. Másrészt valahogy eddig nem feltétlenül tudtam mit kezdeni Vele. Nem voltak róla sem pozitív, sem negatív benyomásaim. Bár volt legalább egy sziporkázó alakítása a Ki nevel a végén című filmben, ahol viszont szinte mindenki brillírozott. Guzmán általam eddig látott filmjeit tekintve hirtelen nem emlékszem, kapott-e már jelentősebb filmszerepet – mintha eddig ellubickolt volna a melléksodrásban –, mint amilyet a Bellevillei zsaruban. Ha tényleg ez volt az első jelentősebb főszerepe, szerintem élt a lehetőséggel.
Az is igaz, s némiképp hasonlósággá válik, hogy 2 fős kis csapatunk idővel 3 főssé alakul. Az említett „zsaru-trilógia” többi epizódjával csak kisebb kapcsolódási pontok vannak. Például filmünkben nincs semmiféle vidámpark. A BH-i zsaru második részéből szerintem előbukkan a „hülye rambó”-effektus, jelentősebb, már-már vidámnak és – pozitív értelemben – kacagtatónak bizonyuló kommandós akcióval. S a legjelentősebb jelenet, ami számomra az áttörést okozta, egy jelentősebb buli, amire meghívtak és elismerésben akartak részesíteni egy sztár DJ-t. Hősünk nagy elánnal kiment gratulálni a színpadra, hogy aztán ellássa a sztár DJ baját. A Beverly Hills-i zsaru 3. részében szinte pontosan ugyanez történt, csak más körítéssel. Egy jótékonysági rendezvényen elismerésben akarták részesíteni Wonder World sokak által hősnek tekintett biztonsági főnökét, Ellis Dewaldot, majd Axel Foley nyomozó sejtelmesen közbelépett.
Amikor értesültem filmünk létezéséről, némiképp szkeptikus voltam. Egy helységnév neve több film címében előfordulhat, ez igazából természetes. Mégis Belleville neve számomra a világ szerintem legszebb rajzfilmjével forr össze. Igaz, talán még most sem világos számomra – vagy már nem emlékszem –, hogy ez az alkotás miért viseli a Belleville randevú címet. Mégis, amikor a moziban ülve egymás után megláttam eme film, s az általam szintén szkeptikusan várt Bérgyilkost fogadtam előzetesét, egyértelművé vált számomra, hogy ezeket a filmeket látnom kell. Omar Sy-ról egyébként is meglepően pozitív benyomásaim és emlékeim voltak a Doktor Knock kapcsán – amit pedig nem terveztem megnézni, szinte véletlenül alakult úgy –, s az eddig általam csak darabjaiban látott Életrevalókból. (Egyébként meglepő számomra, hogy a színészre nem emlékszem a Jurassic Worldből, pedig azt a filmet többször láttam már.) Némileg meglepő, hogy Omar Sy-t eleinte nem ismertem fel a film plakátján, s talán az előzetesben sem. Aztán ráeszméltem, hogy őt látom, s részben neki, na meg persze Luis Guzmánnak köszönhetően. A Bérgyilkost fogadtam – melyet a Bellevillei zsarunál hónapokkal korábban láttam – is kifejezetten pozitív moziélménynek bizonyult, kellemes emlék számomra.
49 A belleville-i zsaru (2018)
Baaba Párizs egyik legnyüzsgőbb negyedében, Belleville-ben teljesít rendőri szolgálatot, ahonnan még sosem tette ki a lábát. Barátnője már többször próbálta meg rávenni,... több»
