A televíziózás mint műfaj, történjen a világ bármely szegletében, két igen fontos összetevőn alapszik: a hitelesség látszatát kell keltenie, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan a szenzációt és a meghökkentőt kell mutatnia, hogy minél több ember kapcsoljon az adott csatornához. Mik generálnak magas nézettséget? Például az erőszak és a szex. A hitelesség persze már egy más kérdés, de ahogy az előbb is utaltunk rá, elég csak ennek az illúziójával játszani.
De mi történik mindeközben egy neves hírcsatorna, példának okáért a Fox News kulisszái mögött? Teszem azt, milyen árat kell fizetnie egy nőnek azért, hogy feljebb tudjon lépni a csatornán belüli hierarchián, ha mondjuk egy főműsoridőben sugárzott talk-show házigazdája, vagy a csatorna első számú híradósa kíván lenni? A Fox News vezérigazgatója szerint ahhoz, hogy egy hölgynek érdemi karrierje legyen egy ilyen helyen, az első és legfontosabb dolog az, hogy bizonyítsa „lojalitását”. De mit is jelent ez?
Talán azt, hogy nőként ki vagy szolgáltatva a főnök szexuális zsarolásának, ezért a magasabb pozíció és fizetés érdekében egy öregember testi vágyait kell kielégíteni? Nincs kizárva, de akadnak kérdések, amelyek azonnal felütik a fejüket: tényleg megtörtént az a bizonyos dolog a két fél között, és az áldozatok miért csak évekkel az eset után mesélnek ország-világ előtt a történtekről? Összetett probléma ez, és Jay Roach új rendezése megpróbálja közelebb hozni a nézőket a válaszokhoz. A próbálkozás dicsérendő, az igazsághoz pedig az is hozzátartozik, hogy a témát övező rengeteg kétely miatt egy ilyen mozinak egyáltalán nincs könnyű dolga.
A Botrány tulajdonképpen egy #metoo-ra reflektáló film egy, a mozgalmat megelőző történettel. Az alkotás azt a bő egy évet meséli el nekünk, amikor a Fox News néhány női alkalmazottja beperelte a csatorna mindenható vezérigazgatóját, Roger Ailes-t azzal, hogy a férfi szexuálisan zaklatta őket. A sztori pedig az idős médiamogul (John Litgow) mellett három karakterre fókuszál: Megyn Kelly-re (Charlize Theron), a Fox News legnépszerűbb műsorvezetőjére, Gretchen Carlson (Nicole Kidman) híradósra, valamint Kayla Pospisilre (Margot Robbie), a csatorna ambiciózus újoncára.
E három női szereplő gyakorlatilag le is fedi a munkahelyi ranglétra főbb szintjeit, továbbá jó lehetőséget kínál arra, hogy a film a konkrét konfliktust három különböző nézőpontból közelíthesse meg. Közülük a „lavinát” Carlson indítja be azzal, hogy a kirúgása után pert indít Ailes ellen, s a film eseményei is körülbelül ekkortól kezdenek igazán beindulni.
Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a játékidő első fele nem izgalmas, csupán a történet ívének megfelelően ennek más a funkciója: megteremti az alapot a fő konfliktushoz például azzal, hogy egy lendületes felütéssel felvázolja, hogyan is épül fel belülről a Fox News, egyben gyorstalpalót kapunk arról, hogy ki kicsoda a hírcsatornánál, ugyanakkor mégis hagy elég időt és teret ahhoz is, hogy a főbb karaktereket kicsit jobban megismerhessük. Mi több, a film egyik legjobb jelenetében az egyik mellékszereplő, a Kate McKinnon által játszott Jess Carr egy három perces monológban elmagyarázza, miként lesz valamiből „foxos hír”.
És ha már itt tartunk: a film során végig tapasztalható riportot imitáló, időnként a kamerába beszélős, sokat magyarázós formanyelv egyből emlékeztethet minket a 2016-os A nagy dobásra, s ez nem véletlen, hiszen a Botrány forgatókönyvírója az a Charles Randolph, aki Adam McKay világgazdasági válságot elmagyarázó filmjénél társírói szerepet töltött be. Ám amíg A nagy dobás narratívájában a humorfaktor fontos szerepet töltött be, addig jelen filmnél a készítők nem bagatellizálták el a téma drámai részét, szerencsére, tegyük hozzá gyorsan.
Külön érdemes megemlíteni azt a részt, hogy a Botrány kirobbanása után a Fox News-on belül miként lesz rendkívül nyugtalan a légkör, illetve azt, hogy kezdetben mennyien állnak ki Roger Ailes mellett. Ebből a nézőpontból pedig igen sokatmondó Megyn Kelly tulajdonképpeni biztonsági játéka: egészen addig a hallgatást választja, amíg el nem dől, hogy a vezérigazgató vesztesként fog kikerülni a történtekből. Ez elsőre egy kicsit visszás magatartásnak tűnik, igaz, mindezt úgy is lehet értelmezni, hogy ebben a szituációban az áldozatoknak is volt nem csekély vesztenivalójuk azzal, ha főnökük ellen vallanak ilyen vádak esetén (ahogy a filmben is elhangzik: „alapszabály, hogy a főnököt nem pereljük”).
Theron karaktere mellett említést érdemel a Robbie által játszott Kayla, aki a történet igazi naivája, s akihez két kulcsfontosságú jelent is kapcsolódik (a ruhafelhúzás és a vallomás). Érdekes módon az események láncolatát elindító Gretchen Carlson az előbbi kettőhöz képeset kevesebb játékidőt kap, bár Nicole Kidman ebből is kihozza a maximumot. Ami viszont kicsit bosszantó, hogy a film dinamikája nem az igazi: helyenként nagyon leül a cselekmény, s mivel igen sok szereplőt mozgat a négy főbb karakter mellett, bizonyos szálakat túl felületesen kezel (pl. a Kelly-Trump ellentét, vagy a Kelly családját ért atrocitások).
Zárásképpen még annyit, hogy bár a film jól tette, hogy Ailes-t nem tüntette fel direkt szörnyetegként, a vádlóit pedig szentként, érezhető, hogy a téma érzékenysége miatt a Botrány inkább a biztonságos mederben folydogál: mivel nagy valószínűséggel sosem fog kiderülni ezeknél az eseteknél, hogy valóban történt-e zaklatás vagy sem (vagyis megvannak a fent említett kételyek), amennyire csak lehet, a tényekre támaszkodva próbál tárgyilagos maradni, melynek az lesz a hátulütője, hogy igazán nagy újdonságot sem fog hozni a témába.
Talán emiatt, talán más miatt, de hiányzik valami Roach alkotásából, amelynek köszönhetően igazán emlékezetessé tudott volna válni, s ily módon marad „csak” jó film, néhány fontos jelenettel.
72 Botrány (2019)
Az amerikai FOX New hírcsatorna alapítója és egykori vezetője, Roger Ailes (John Lithgow) hajdani műsorvezetője, Gretchen Carlson (Nicole Kidman) úgy döntött, eljött az ideje,... több»
Szereplők: Charlize Theron, Nicole Kidman, Margot Robbie, John Lithgow, Holland Taylor
