A Star Wars-fanokat kielégíteni talán az egyik legnehezebb, főleg egy olyan trilógia után, amilyen a 7-8-9. részek voltak. Szerencsére láthattuk a Rogue One-t, ami kifejezetten jó filmnek számít az új érában, ugyanakkor ott a Solo, ami árnyékot vet rá, hiszen ugyan az az erőltetett pénzhajhász mozi lett, mint a 7-8-9. részek.
A Mandalorian kifejezetten azok számára lesz érdekes, akik szeretik az eredeti és előzménytrilógiát, a Clone Wars-sorozatot, vagy akár a westernfilmeket, hiszen ez nagyjából egy űrwestern lett.
A képi világról csak annyit, hogy nem minden jelenetben van zöldháttér, itt már hatalmas LED-panelekkel dolgoznak, ami 360 fokban körülveszi a színészeket, ezáltal ténylegesen tudja, hogy milyen környezetben van. Az akciójelenetek sem utolsók, hiszen a Mandalorian főhősét egyszerre alakítja Pedro Pascal és két további színész/kaszkadőr, hogy a jelenetek a lehető legjobbak legyenek. A már első két részben megismert "Baby Yoda" is kisebb vagyonba került, de így legalább élethű és aranyos, nem pedig olyan, mint az eredeti trilógiában lévő methes Yoda.
A rendezést sem bízták akárkikre, bár a sorozat részeit más-más rendezte, Dave Filoni (aki egyenesen George Lucastól tanult, és aki a Clone Warst rendezte) és Jon Favreau (Vasember) minden részen aktívan közreműködött.
Amennyiben belevágsz, nézd meg az első két részt legalább, hogy eldöntsd, érdekel-e a Mandalorian világa, de bízz bennem, nem fogsz csalódni.