Ha komolyan vesszük ezt, amit még anno 2020-ban írtál, akkor ebből nagyjából az következik, hogy egy heteroszexuális férfi inkább meg se nősüljön, ha jót akar magának. Aki pedig már házas, az jobb, ha gyorsan elválik, mert a felesége úgyis előbb-utóbb egy másik férfire, de inkább sok másik férfire fog vágyni. Persze csak akkor, ha nem zavarja, hogy más férfi is jó keményen megáldja a feleségét! :D Hiszen teszerinted a legtöbb nő lelke mélyén erre vágyik, csak a férjük nem mindig tudja ezt megadni nekik. Ez azért elég érdekes képet fest a nőkről és a házasságról. Te tulajdonképpen 2020-ban azt üzented a heteroférfi-világnak: Férfiak/férjek, ha jót akartok magatoknak, nagy ívben kerüljétek el a házasságot, vagy vállaljátok fel, hogy az asszony előbb-utóbb másra/másokra is rámászik! Nehogy félreértsd, ezzel NEM tiszteletlenül beléd akarok kötni, pláne nem így, 6 kemény év távlatából, csak ha 2020-ban, amikor kijött az első 365 borzalmas nap, egy kicsit jobban odafigyeltél volna arra, amit leírtál, konkrétan EZT üzented meg nekünk, a hetero férfinépnek! Köszönjük, de ezt inkább nem vesszük figyelembe, amúgy meg sok helyen tudjuk, hogy sok nő mindig mást akar, mint akivel éppen együtt van! Legalábbis Én tudom, csak hogy inkább a magam nevében merjek beszélni! Valamint azt is sokszor megtapasztaltam és tapasztalom a mai napig is, hogy otthon hiába van rendesen karbantartva a kapcsolat, és minden más is rendben van, mint például a romantika, az odafigyelés a másikra stb., ha valaki egy nap unni kezdi azt, ami otthon van, akkor ezért is félremehet. Ja, hogy mert a férfiak nem ilyenek? Kedves, te 2020-ban, itt, ezekben a soraidban konkrétan magatokról, a NŐKRŐL beszéltél. Én is erre válaszolva reagálok vissza, és NEM mindkét nemre vonatkozóan írtam ezt most, ide le neked. Ne keverjük bele azt, hogy a férfiak milyenek, ha egyszer a kommented konkrétan a NŐKRŐL szólt! Egy biztos: Te meg Én egy nagyon fantasztikus eszmecserét tudnánk lefolytatni!
Nem néztem végig a filmet, még az elején tartok, nem vagyok oda érte, de a kolléganőim imádták. Művészileg tényleg egy nagyon igénytelen film. De Miért szeretik a nők? Mert szeretik, ha elcsábítják őket, szeretik, egy férfi mindent megad nekik, amire vágynak. Egy bizonyos korban a nők vágynak a vad erotikára, amit szegény, elfáradt férjük nem mindig tud nekik biztosítani. A lelke mélyén a legtöbb nő vágyik a kalandra és arra, hogy kipróbálja, milyen az, mikor nem kell hónapról hónapra beosztani a pénzt, ami szűkösen elég csak, hanem kitombolhatja a vásárlási kedvét. Én már ezeken a csábításokon túlvagyok, nem is szűkölködöm, azért nem ájultam el ettől a filmtől.