Kevés dolog van, amiért érdemes élni

2021.08.04 19:59 Eastern79 Olvasottság: 846x

5

Nicholas Cage az utóbbi időben a független filmeseket részesítette előnyben, elmondása szerint ugyanis nagyon zavarta a hollywoodi produkcióknál, hogy nem volt lehetősége improvizálni. Azt hiszem, egyre többen vagyunk így a mindennapi életben is. Azok a dolgok, amelyekkel korlátok közé próbálnak szorítani bennünket akár a munkahelyen, akár a mindennapi életben, egyre inkább kezdik elveszíteni a jelentőségüket. A hozzánk méltatlan helyzetek, emberek helyett egyre többen választjuk inkább az egyedüllétet, és beérjük kevesebbel is, ha a lelki békénk és a nyugalmunk az első. Egy idő után az embernek nincs már kedve bizonygatni az igazát, vagy bármiről is meggyőzni másokat. Azok az emberek, akik fájdalmas vagy nehéz életszakaszokon mentek keresztül, többnyire már nem foglalkoznak a külsőségekkel, és a külvilág ítélkezése sem érinti meg őket.

Pontosan ez a fajta bölcsesség érezhető Nicholas Cage játékán, hiszen az általa megformált Rob is a remeteéletet választotta. A hegyvidéken éli csendes életét egy malaccal, aki bár vele tart a szarvasgomba vadászatra, inkább hűséges társa, mint segítője, hiszen mint később kiderül, a férfi egyedül is megtalálja a gombát. A malac azért van vele, mert egyszerűen a szívéhez nőtt. Ameddig el nem lopják tőle. Egyetlen kapcsolata a külvilággal, a gombák állandó vevője, Amir (Alex Wolff) segít neki felkutatni a malacot, miközben szépen lassan egyre több minden kiderül főhősünkről. Ki ő, miért él az erdőben, mi történt a múltjában, és miért olyan fontos neki a malac.

Bátran mondhatom, hogy Cage nagy visszatérése ez a film. A Joker óta nem láttam semmit, ami ennyire megérintett volna. Aki arra számít, hogy egy féktelen és vérgőzös bosszúsztorit fog látni, annak most nem lesz malaca. Ugyanis a film egyik legszebb pillanata, amikor a "fő gonoszt" nem erőszakkal győzi le, hanem azzal, hogy főz neki. De említhetném azt az éttermi monológot is, mikor a háttérben ott egy Buddha szobor, és közben kifejti, hogy mekkora illúzióba ringatja magát az, aki másoknak akar megfelelni, és hogy tulajdonképpen milyen kevés dolog van, amiért érdemes élni.

Nemcsak egy ember drámája bontakozik ki a számos erős pillanatot tartogató moziban, de egy beteg társadalomé is. Nem rág az ember szájába semmit, de a rendkívül erős képek és tömör, de annál velősebb párbeszédek, valamint Cage és Wolff zseniális, érzékeny játéka magáért beszél, a csodálatos zenei aláfestés nemkülönben. Michael Sarnoski művét nem fogja mindenki érteni és értékelni, de aki igen, az nagyon. Erős atmoszférával rendelkező, mély érzelmeket megpendítő, elgondolkodtató filmélmény.