![]()
Nem aratott idehaza osztatlan sikert Ridley Scott 2021-es történelmi filmje, Az utolsó párbaj, noha az IMDb-n (főleg külföldi voksok alapján) 73%-on áll, ami elég tisztes eredménynek számít. Történelmi szempontból nagyon is rendben van: a film eseménysora és szereplői mind valósak. 1386. december 29-én Párizsban, a francia király, VI.
Hirdetés
Károly színe előtt valóban megmérkőzött két francia nemes egy megerőszakolási ügy miatt. Ez volt az utolsó olyan eset, melyben úgynevezett Isten ítélet döntött. Ez azt jelentette, hogy a jogvitát az alapján döntötték el, hogy Isten kit akar elveszíteni a harcban, és hitük szerint mindig a bűnöst. Vagyis ha a megvádolt győz, akkor hamisnak tekintették a vádat, azaz nem történt meg az egész megerőszakolási ügy, így nem csak a legyőzött szenvedett (hisz ő meghalt a párbajban), hanem a hamisan nyilatkozó feleségét is megölték.
![]()
A későbbiekben ez a fajta joggyakorlat megszűnt, utoljára ebben az ügyben hoztak ilyen módon döntést, ezért lett a film címe Az utolsó párbaj. Ami a szereplőket illeti: a megerőszakolással megvádolt lovag, Jacques LeGris alakítója Adam Driver, a megerőszakolt nőt, Marguerite-et Jodie Comer játssza, míg az elégtételt venni akaró nemest, Jean de Carrougest Matt Damon jeleníti meg. Közülük én Adam Drivert emelném ki, mert szerintem óriásit alakít, akárcsak a megerőszakolt nő karakterében Jodie Comer. A rendezés különlegessége, hogy az eseményeket három külön szemszögből látjuk: az áldozat, az erőszaktevő és a férj szemszögéből. A másik érdekesség, hogy a karakterek nem feketék vagy fehérek, hanem árnyaltak: LeGris erőszakos figura, de ugyanakkor művelt ember, Carrouges pedig bár bosszút akar állni, nem a feleség miatt teszi, hanem önnön sértettségéért. Felbukkan a filmben Ben Affleck is, aki azt a grófot alakítja, aki a két rivalizáló nemes hűbérura. Ő egyértelműen kedvenc nemesét, LeGris-t támogatja a viszályban, ám a végső döntés a király kezébe kerül. Az utolsó párbaj egy nagyon jó történelmi film, melyből képet kaphatunk a középkori Franciaország viszonyairól, a lovagi szokásokról, párbajokról, miközben látványtechnikailag is kivételesen érdekes, korhű megjelenítéseket láthatunk. Mindehhez adalék annak felismerése a film alapján, hogy a XIV. századi Nyugat-Európában mennyire nem volt semmihez joga egy nőnek. Értékelésem: 85%
81 Az utolsó párbaj (2021)
akció | dráma | thriller | történelmi
A 14. századi franciaországban két jóbarát, Jean de Carrouges és Jacques Le Gris egymás ellen fordul, miután Carrouges azzal gyanúsítja meg Le Gris-t, hogy megerőszakolta a... több»

