Tom Cruise legfontosabb szerepe egyértelműen a De Palma rendezte Mission Impossible Ethanje volt anno, amiből egy több milliárd dolláros franchise-t épített ki magának az évek során. Nekem az első három rész tetszett igazán, a negyediktől már érezhető volt az önismétlés, a futkározás, autós üldözések egymást követték, de minden részben volt legalább egy lélegzetelállító jelenet, ami után elégedetten csettinthettünk. Itt is van, a tengeralattjáró expedíció félelmetesen jóra sikeredett, de sajnos mást nem tudok kiemelni. A többi játékidő elmegy a nosztalgiázással, a vége meg gyakorlatilag a hatodik rész koppintása, csak helikopterek helyett dupla szárnyú gépekkel kergetik egymást. Persze Cruise elképesztő kaszkadőrmutatványokra képes még 60 felett, és lehet, hogy 25 év plusszal is bármikor lefutna. De nekem már ez az utolsó két rész túlságosan erőltetettre sikerült, a mesterséges intelligencia pedig nem túl érdekes rossz fiú. Mindenesetre Tom Cruise egy olyan szériát alkotott meg három évtized alatt, amivel műfaján belül talán csak a 007-es vetekedhet.