Domee Shi rendezőnő Oscar-díjas rövidfilmje, a Bao szellemiségében készítette el első nagyjátékfilmjét; azaz most is az anya-gyermek kapcsolatról, a gyerekek önállósodásáról és elengedéséről mesél. Csakhogy ezúttal a másik oldalról közelíti meg a témát, és a 13 éves kínai-kanadai kislány, Mei kusza érzelmeibe nyerhetünk betekintést.
Talán még senki sem beszélt ilyen őszintén és érzékenyen a kamaszkor nehézségeiről, amilyen hitelesen, átélhetően és földhözragadtan Domee Shi kezeli a kamaszkorba lépő Mei lélekrajzát, az önállósodni akarást, az érzelmi viharokat, a szélsőséges hangulatokat, az ellenkező neműek iránti ébredező érdeklődést, a fiúbandák iránti határtalan rajongást. Újszerű és egyedi témaválasztása, a kínai kultúra misztikumaiban gyökerező családi örökség mellett a Pirula Panda földhözragadtságához csak a másik zseniális Pixar-darab, az Agymanók fogható. Sőt, a két mű akár testvéralkotásként is tekintő, hiszen míg az Agymanók inkább az agyi-kémiai folyamatok ábrázolása révén igyekezett bemutatni Riley érzelmieit, addig a Pirula Panda a lelki-biológiai folyamatokra helyezi a hangsúlyt.
A rajzfilm hangulatának és látványvilágának igényessége és látványossága nem véletlen, ugyanis Domee Shi rengeteget merített saját tapasztalataiból; a rendezőnő maga is Torontóban nőtt fel kínai származásúként, ami kulturális és világnézetbeli ellentéteket szült közte és édesanyja között. Személyes élményei ihlették a történet legerőteljesebb és legmeghatóbb szálát, Mei és édesanyja, Ming feszült viszonyát, eltávolodását, majd egymásra találását. Kettejük kapcsolatának dinamikája igazán tanulságos. Bár néha túlzásokba esik, mégsem csak egyszerű helikopterszülőként mutatja be Minget. Motivációi a cselekmény előrehaladásával egyre világosabbak lesznek: mindössze meg szeretné védeni Meit attól, amit ő is átélt saját pandájával, és attól, hogy eltávolodjanak egymástól, ahogyan annak idején ő is eltávolodott saját édesanyjától. Az pedig, hogy Mei mindezt felismeri, első nagy lépése az érettség felé vezető, rögös úton.
A 2002-ben játszódó történet emellett nosztalgikus retró hangulatról is gondoskodik, és visszaröpít a CD-lejátszók, a kézzel írott levelek, a Tomagochik, a choker nyakláncok, valamint a mindennél menőbbnek számító fiúbandák korába, amit még egy Backstreet Boys-szám bejátszással is megfejel; zene tekintetében egyébként is nagyszerű munkát végzett Ludwig Göransson, legyen szó autentikus kínai szólamokról vagy modernebb popzenéről.
Karakterábrázolás tekintetében nemcsak Mei és Ming személyében remekel, hozzájuk hasonlóan kedves és szeretnivaló figura Mei három cserfes barátnője, Miriam, Priya és Abby, idegesítő osztálytársuk, Tyler, ugyanakkor említést érdemel még Mei szigorú nagymamája, Wu, vagy a háttérbe húzódó, de mégis támogató apja, Jin, de nagyon szórakoztatóak a parodisztikus tinibálványok, a 4*Town együttes szépfiúi vagy a lányok titkos ideálja és naplóik állandó szereplője, Devon is.
Érdemes szólni a rajzfilm szórakoztató faktoráról is, hiszen amellett, hogy egy érzelmes családi dráma, egy rendkívül cselekményes, izgalmas vígjáték is, nagy adag humorral meglocsolva.
Megintcsak elmondható, hogy a Pixar nagyot alkotott, és a Pirula Panda egy újabb bizonyítéka annak, hogy a lámpás stúdió nem tud mellélőni, ha emberi történetekről van szó.
