Közösség

Vélemény:

 

85 A farm, ahol élünk

A farm, ahol élünk

 
ArpiHajdu és Réci   2016.11.12 15:01
0

Egy óriási kedvenc, amely nemcsak a gyermekkoromat határozta meg, hanem felnőttként is ugyanolyan értékes pillanatokat képes nyújtani minden egyes alkalommal, amikor rábukkanok. Olyan 8-10 éves lehettem, amikor először láttam a tv-ben, nővéremmel minden egyes nap bekuckóztunk a fotelbe és megnéztük. Ezután nagyon hosszú időre eltűnt a képernyőről legnagyobb sajnálatomra. Most, a Story tv jóvoltából azonban újra az emberek életének a része lehet ez a kultikus sorozat, amiért csak hálásak lehetünk a csatornának. A történetben egy család, egy kisváros életének eseményeit követhetjük végig, s közben fontos vallási, történelmi és gazdasági kérdéseket latolgat. A modern kor és technológia szemüvegén keresztül nézve, különösen érdekes visszatekinteni, hogy milyen problémákkal kellett szembesülnie a kor emberének az 1800-as évek derekán, hogy egyetlen jégeső tönkretehetett mindent, amiért egy évig keményen dolgozott egy gazda, hogy mennyire fontos volt a családi és a közösségi összetartás és mennyire fontos lenne ma is. Tisztában vagyok vele, hogy a történetben több a fikció, mint a valóság, hiszen bár Laura Ingalls Wilder regényein alapszik, a cselekmény nagy része Michael Landon fantáziájának a gazdagságát bizonyítja. Ennek ellenére nagyon is jól tud esni néha kicsit lelassítani és kiszakadni ebből a felgyorsult világból és az ilyen típusú családi sorozatok erre a célra tökéletesen megfelelnek, éppen ez teszi őket időtállóvá.