A lé meg a Lola azon ritka filmek közé tartozik, amelyek közel harminc évvel a bemutatójuk után sem érződnek elavultnak. Sőt, sok tekintetben frissebbnek hatnak, mint számos mai alkotás. A történet első ránézésre egyszerű: Lola húsz percet kap arra, hogy előteremtsen 100 000 márkát, miután barátja, Manni elveszíti a pénzt. A film azonban valójában sokkal kevésbé szól erről az összegről, mint a véletlenről, a sorsról és arról, hogy egyetlen apró döntés hogyan alakíthatja át emberek életét.
A filmet nézve óhatatlanul eszembe jutott a Pillangóhatás, ugyanakkor a nyers energiája, a lüktető zene és a vizuális stílusa miatt olyan érzésem is volt, mintha a Pillangóhatás és a Trainspotting furcsa szerelemgyerekét látnám. A hasonlóság azonban csak részleges. Míg sok idővonalas történet igyekszik részletesen elmagyarázni a saját szabályait, A lé meg a Lola egyszerűen működni hagyja az ötletet. Nem magyarázkodik, nem racionalizál, hanem hagyja, hogy a néző figyelje, hogyan változnak meg az események néhány másodperc eltéréstől.
Különösen tetszett, hogy a film nem szájbarágós módon jelzi ezeket a változásokat. Nem mondja ki senki, hogy most éppen mennyivel járunk korábban vagy később, hanem olyan apró részletekből lehet következtetni rá, mint egy villamos helyzete, egy utcai találkozás vagy egy véletlen ütközés. Ezek a nüanszok teszik igazán élővé a film világát, és arra ösztönzik a nézőt, hogy aktívan figyeljen. A film talán legérdekesebb és egyben legnyomasztóbb elemei azonban azok a rövid villanások, amelyekben a mellékszereplők jövőjét látjuk. Elsőre szinte humoros ötletnek tűnnek: Lola elszalad valaki mellett, majd néhány fotószerű képkockában megismerjük az illető jövőjét. Ahogy azonban ezek a sorsok kibontakoznak, egyre nyugtalanítóbbá válik az egész. Egy apró találkozás teljes életeket ír át. Nemcsak a főszereplők sorsa változik, hanem olyan embereké is, akik néhány másodpercre jelennek meg a vásznon. Ez a gondolat a film legnagyobb ereje. Miközben Lola és Manni azt hiszik, hogy a saját problémájuk a világ közepe, a háttérben láthatatlan láncreakciók indulnak el. A film így nem csupán a véletlenről beszél, hanem arról is, hogy mennyire összekapcsolódnak az emberek. Hány ember életére lehetünk hatással úgy, hogy soha nem szerzünk róla tudomást? Hány olyan találkozás van az életünkben, amely jelentéktelennek tűnik, mégis meghatározó következményekkel jár valaki más számára? Talán ezért marad a film nézése után egy furcsa, nehezen megfogalmazható érzés. A lé meg a Lola egyszerre energikus és melankolikus. A technozene dübörög, a vágás pörög, Lola megállíthatatlanul fut, mégis végig ott lebeg a háttérben valami nyugtalanság. Egy olyan világ képe rajzolódik ki, ahol minden törékenyebb, mint gondolnánk, és ahol egyetlen másodperc is elég lehet ahhoz, hogy valakinek teljesen más irányt vegyen az élete. A film másik nagy erénye, hogy nem a halálról vagy a tragédiáról szól, hanem a lehetőségekről. Arról, hogy ugyanabban a helyzetben mennyi különböző út állhat előttünk. A három történetváltozat nem egyszerű ismétlés, hanem annak bemutatása, hogy az élet mennyire kiszámíthatatlan. Néha hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az eseményeknek egyetlen logikus kimenetele lehet, a film azonban újra és újra emlékeztet arra, hogy ez koránt sincs így. Franka Potente alakítása szintén kulcsfontosságú. Lola karaktere nem hosszú monológokkal vagy bonyolult jellemfejlődéssel válik emlékezetessé, hanem azzal az elszántsággal és energiával, amely végig hajtja előre. Elhisszük neki, hogy képes lenne fél Berlint átrohanni azért, akit szeret. A lé meg a Lola számomra nem elsősorban azért lett emlékezetes, mert ügyesen játszik az idővel. Sokkal inkább azért, mert arra késztetett, hogy a film után is gondolkodjak. Azon, hogy hány emberrel találkoztam már utoljára anélkül, hogy tudtam volna róla. Hogy hány ember életére voltam hatással akaratlanul. És hogy hány olyan apró véletlen alakította az életemet, amelynek jelentőségét akkor még fel sem ismertem. Kevés film tud úgy szórakoztatni, hogy közben ilyen kérdéseket hagy maga után. A lé meg a Lola pontosan ilyen. Egy lendületes, kreatív és különleges alkotás, amely egyszerre szól a szerelemről, a véletlenről és arról a nyugtalanító felismerésről, hogy mindannyian sokkal szorosabban kapcsolódunk egymáshoz, mint azt gondolnánk.
81 A lé meg a Lola (1998)
Lola (Franka Potente) és Manni (Moritz Bleibtreu) kapcsolata nem éppen szokványos. Manni pénzbehajtóként dolgozik, legújabb feladata, hogy leszállítson 100.000 márkát, de a... több»
Szereplők: Franka Potente, Moritz Bleibtreu, Armin Rohde, Herbert Knaup, Heino Ferch
