Egy hihetetlen klasszikus film, ami mondhatni, hogy egyetlen szobában játszódik, és így teszi érdekessé és kiélezetté a története, ami zseniális.
A film elején először megismerjük az alapszituációt, azaz, hogy egy fiatal, 18 éves fiú megölte az apját, és a tárgylás után az esküdtszék 12 emberrel elvonul, és a következőkben megismerkedünk valahánnyal. A esküdtek csakis sorszám alapján vannak rangsorolva, ami ugyancsak egyedi. Elkezdődik az első szavazás, és egyetlen ember, talán a leghíresebb színész, aki a 8. esküdtet alakítja (Henry Fonda) ellentmond a többi 11 ítéletének, mivel azt állítja, hogy mégiscsak egy ember életéről van szó, legalább tárgyalják át a dolgokat. Megpróbálják meggyőzni, de hajthatatlan: nem akar egyből dönteni. Majd szépen sorban jönnek a szavazási körök, és mindegyik kör előtt egy-egy újabb esküdt tér át a „nem bűnös” álláspontra. Mindig újabb bizonyítékot cáfolnak meg, mint például: az idősebb férfi hogyan hallhatta a gyilkosságot, hogyan érhetett el a bejárati ajtóig olyan gyorsan; a fiú nem emlékezett arra a filmre, amit nézett, de azzal érvelnek, hogy ki emlékezne olyan állapotban. Személy szerint nekem ez egy kisebb játéknak tűnik, ahol inkább azt bizonyítják be az esküdtek, hogy a tárgyaláson kimondott bizonyítékok helytelenek. Hihetetlenül érdekes az is, hogy a 12 ember mennyire más-más sztereotípiával rendelkezik. Ki ezért, ki azért változtat a döntésén, de a legvégén csak ártatlannak vallják a fiút. A legerősebb személyiségek véleményem szerint a 4-es (E. G. Marshall) és a 8-as (Henry Fonda) esküdt, ők azok, akik szerintem a racionalizmust és az értelmiséget képviselik.
Leginkább egy pszichológiai thrillernek nevezném, de egyszerűen csodálatos, hogy magad elé tudod képzelni a film végére az egész gyilkosságot. Teljesen elképesztő, hogy valójában ez megtörtént esemény is lehet, mivel az esküdtszék teljesen egyhangúan kell hogy döntsön.
Érdekesség, hogy amikor fordul az esküdtszék egyhangúsága, a fülledt melegből hirtelen eső keletkezik, ami elkísér a film végéig, ez is egy kiváló húzás Sidney Lumettől. A forgatókönyvírót is kiemelném, mivel egyenként megírni a tökéletes személyiségeket pokoli nehéz volt, de Reginald Rose is príma munkát végzett.
Elképesztően kevés ilyen jellegű film adatott meg a filmtörténetben, ahol a racionalizmus és pszichológia keresztezi egymást a történetben, végül nem tudjuk meg, hogy mi is az igazság valójában, de egy a biztos, hogy a film egyfajta elgondolkozást ad, hogy minek hiszünk, és mik igazából a reális, megmagyarázható tények.
94 Tizenkét dühös ember (1957)
Kamaradarab egy döntés meghozataláról. A tizenkét esküdtnek egy egyszerűnek látszó gyilkosssági ügyben kell ítéletet hoznia. Az egyik esküdtben azonban felmerül a gyanú, hogy... több»
