Két évvel a franchise legelső részének sikere után, 2003-ban a rendezői székbe John Singleton került. A jófiú ezúttal is Brian O'Conner (Paul Walker), aki még mindig a hatóságoknak dolgozik zsaruként. A fő ellenfél a kegyetlen Carter Verone (Cole Hauser), aki egész kis maffiaszervezetet működtet lent Miamiban. Az FBI úgy dönt, lecsap a fickóra, de ehhez előbb beépíti Verone szervezetébe Briant és Romant (Tyrese Gibson). Utóbbi pasas egy sokszorosan büntetett autótolvaj, aki épp személyi korlátozásban tölti mindennapjait mint roncsderbi-sztár. Mivel alkut kötnek vele, Roman beleegyezik, hogy együttműködik Briannal és a zsarukkal Verone lebuktatásáért. Növeli a páros esélyeit a csinos Monica is (Eva Mendes), aki már egy ideje beépült Verone bandájába. Megkezdődnek tehát az akciók, melyek tétje innentől már a három beépített ember élete is. Több helyen is lehúzták ezt a részt (pl. Metacritic), és az IMDb-n is csak 6,0 pontos, míg a legelső fejezet 6,8 pontig jutott. Ennek dacára nekem tetszett és nálam megkapja a négy csillagot, főleg Eva Mendes miatt, aki nagyon feldobja a filmet.