Közösség

Vélemény:

 

74 A kék lagúna

(1980)

A kék lagúna

 
ArpiHajdu és Réci   2016.10.22 16:47
1

Ez egy igazi szép, romantikus film, ami a maga korában valószínűleg nagy botrányt kavart, pedig ahogy az egész filmen, úgy a szeretkezős jeleneteken is érződik a romlatlanság, a naivitás és az ártatlanság. Persze az tény, hogy Brooke Shields még csak tizenéves volt, amikor eljátszotta Emmeline szerepét, de szerintem nincs ebben a filmben semmi, ami megbotránkoztató lenne. Gyönyörű tájakat láthatunk benne, a története szerethető és olykor még meg is irigyeljük a szereplőktől, hogy távol, a világ zajától nőhettek fel. Több próbálkozás volt a folytatásra, köztük az 1991-es film Milla Jovovich-al és 2012-ből a modern verzió, ami inkább csak a film sikerét szerette volna meglovagolni, de kiveszett belőle a legfontosabb dolog, amely még működött az 1980-as, de még az 1991-es változatban is és ez épp az imént említett ártatlanság. E nélkül viszont csak egy gyenge utánzat lett belőle.