Közösség

Vélemény:

 

80 Hívatlan vendég

(2009)

Először földhöz vág, majd pár megtekintés után, már jól megmosolyogtat

 
Laca//Ho/rr/oR//   2021.09.06 10:16
1

Amikor először láttam, fogalmam sem volt, hogy mi is történik igazán, mi az igazság. A végén természetesen mindenről lehullik a lepel, és tisztázódik az egész cselekmény. Ameddig nem tudjuk meg az igazat, addig a szemünknek hiszünk természetesen, de ha az ember sokadjára nézi meg, akkor már azokra a részletekre figyel, amiért a csavar földhöz vágta. Gondolok itt az Anna és Alex közti párbeszédekre, amik természetesnek tűnnek, de amikor megjön egy 3. fél is, Alex mindig lelép valamilyen indokkal. Ez persze legelőször fel sem tűnt, de így sokadjára már megmosolyogtatott. Illetve soha nem válaszoltak neki, csak is kizárólag Anna volt a beszélgető partnere. Így már más szemmel nézem mindig, ez nyilvánvaló, de először emésztenem kellett a történéseket és a végkifejletet. Inkább mondanám egy jó misztikus drámának, mint horrornak, de véleményem szerint egy remek kis alkotás. Nagyon szép helyszínen fut végig a sztori, és ahogy haladunk a játékidővel, úgy lesz egyre izgalmasabb. A vége pedig egyszerűen elképesztő, ahogyan tudatosul bennünk és a főszereplőben, ahogyan az egész szál kibontakozik, az földhöz vágja a nézőt. Nekem nagyon tetszett, és bátran ajánlom mindenkinek.