Nagy rajongója vagyok a disztópikus filmeknek, és ezek között szerintem listavezető a Mad Max franchise. Az első három rész még gyerekkorom kedvence volt, majd jött 2015-ben A harag útja, mely ugyancsak levett a lábamról. George Miller fantasztikus látványvilágot teremtett, és Tom Hardy ideális volt Max Rockatansky bőrében. Az egész hatalmas világsiker lett Oscarokkal (melyeket teljesen megérdemelten osztottak ki a produkciónak). A folytatás azonban nem a történet bővítésével érkezett, hanem egy előzmény spin-off formájában, hiszen kiragadtak egy karaktert, Furiosa figuráját, és annak előéletét vették górcső alá. Ez azonban mint a napokban kiderült, kevéssé mozgatta meg a rajongókat. Ráadásul Tom Hardy nélkül megint csak kevéssé tűnt érdekesnek az egész. Szerintem a Furiosa ezen okokból bukott meg a mozik jegypénztárainál. (Ahogy saját blogomon ezt kifejtettem.) Ugyanakkor Anya Taylor-Joy nem rossz a szerepben, és maga a film sem rossz. Kapunk őrületes felvételeket a hadi vas megtámadásáról, és újra felbukkannak a szokásos sivatagi járművek, autók, motorok. Chris Hemsworth nagyon fura Dementus bőrében, érezhetően nem neki való a szerep. Nálam így is 4 csillagos film és az IMDb-n a hardcore rajongók még 80%-on értékelik.