Sajnos nem a film értékelésével kell kezdenem, hanem a magyar szinkronnal. A szakma megítélése elég vegyes, vannak, akik zsigerből elutasítják, mások csak ezzel hajlandók nézni filmet. Én a kettő tábor között foglalok helyett, de azt elfogadhatatlannak tartom, hogy a 21. században nem tudnak értékelhető fordítást csinálni egy sportfilmhez. Ez egy amerikai football vagy baseball mozinál is zavaró lenne, de a labdarúgás esetén olyan sportágról van szó, aminek a szaknyelvi kifejezéseinek van magyar fordítása. Ezért érthetetlen, és csakis eredeti nyelven ajánlom a film megnézését.
A sztori David Peace azonos című könyvén alapszik, ami Brian Clough (Stephen Graham) – akinek a nevét magyarul még jól kiejteni se sikerült –, a feltörekvő csodatréner és az angol futball szimbóluma, Don Revie (Colm Meaney) rivalizálását mutatja be.
Clough egy igazi öszvér; felfogása Guardioláéra hajaz, életpályája Kloppéra, viselkedése pedig egy az egyben Mourinhoéra hasonlít. Ha viszont egy kifejezéssel kéne jellemeznem, az az anti-angol lenne. Ebből adódóan a közeget borzasztóan megosztotta a személyisége, amit a mozi jól visszaad az interjúkkal és a labdarúgásban dolgozók reakcióival. Vannak, akik gyűlölték, és voltak, akik megváltóként, a dogmák földbetiprójaként fogadták. A film rámutat, hogy régen se volt minden tökéletes, hiába szeret mindenki úgy gondolkodni, hogy anno minden csak egyszerű játék volt.
Miközben szemelvényeket kapunk a 44 napos passióról, megismerhetjük az előtörténetét a leedsi kalandnak. A sokszor ideológia harcnak tűnő rivalizálás inkább egy személyes ellentétnek van aposztrofálva, aminek az alapja egy idol szerteomlása, ami miatt fűti Clough-t a bosszúvágy. A gyerekes bosszúból sikertörténet lett, és a világ egyik legjobb edzője vált, aki eközben a szerény munkás edzőből egy igazi arrogáns pöccsé alakult.
A motiváció, manipuláció magasiskoláját mutatja be több szereplő is. Revie azt interpretálja a játékosoknak, hogy az eredmények igazolják, hogy amit csinálnak, az helyes. Clough motivációs készségével és segítője, Peter Taylor (Timothy Spall) szakmai hozzáértésével leírt játékosokból csinált sztárokat. A klubvezetés pedig pontosan tudta, hogy egy klubhoz tartozó ember kinevezésével elhallgattatja a lázadó játékosokat és szurkolókat.
A Leedsnél kiderült, hogy Taylor hiányában nincs, aki kifogja a szelet Clough önpusztító stílusából, és ez előre is vetíti egy edzőóriás hatalmas bukását. Talán a 44 nap nélkül Clough se vált volna akkora trénerré, mint az elkövetkező 2 évtizedben, és végre elfogadta, hogy olyan szintű szimbiózisban élnek Taylorral, hogy egymás nélkül nemhogy félemberek, hanem valóságos senkik. A mozi legnagyobb dicsérete, hogy bár egyértelmű, ki a főszereplő, mégse egy kampányfilm. Mind a kettő edző megérte a pénzét.
A film végén tényleg meglátjuk, mi történt 5 éven belül. Revie kiírta magát a futball világából, Clough pedig a legnagyobbak közé emelkedett. Bár igaz történeten alapszik, vannak benne pontatlanságok. Hogy pszichológiailag jobban működjön, egyes időszakokban eltértek a valós eseményektől. A legnagyobb "tévedések" közé tartozik a brightoni időszak, ami 8 hónapig tartott, ahol állítólag nem volt vita a szétválásnál, amit azért kétlek. Ahogy az irodába zárkózás is abszurd.
Bár a Clough családnak nem tetszett a film, sőt a bemutatóra se fogadták el a meghívást, mert úgy vélik, hogy egy ilyen portré dicstelen, de szerintem az öreg Brian örült volna, ha láthatta volna a filmet. Gazdaságilag kudarc volt, de szakmailag a valaha volt egyik legjobb sportfilm. Egy olyan mű, amit egy ilyen ikon érdemel.
Nem is zárhatnám mással, mint egy olyan mondattal, ami szimbolizálja, milyen is volt igazából. “Nem mondanám, hogy én vagyok a legjobb menedzser. De benne vagyok a top 1-ben.”
A Leeds United focicsapata a hetvenes években magasan a legjobb volt az angol labdarúgó-bajnokságban, a Premier League-ben. Miután Don Revie, a rendkívüli tehetségnek tartott... több»
Szereplők: Jim Broadbent, Michael Sheen, Stephen Graham, Timothy Spall, Colm Meaney
