2022.11.15 16:12 Kóborló Olvasottság: 254x
5

A 2022-es év egyik legnagyobb csalódása számomra horrorfilmes felhozatalban

Jeepers Creepers avagy az Aki bújt, aki nem horrorfilmes széria immáron a negyedik felvonásához érkezett, és be kell, hogy valljam, őszintén meg fogok lepődni, ha valaha is vissza fog majd még találni eme franchise a minőségi szórakoztatás útjára (amiről valahol az első rész után tért le).

Mikor összeállítottam magam számára egy rövidke horrorfilmes listát azon filmekről, amiket kimondottan vártam a 2022-es évben, már akkor éreztem, hogy talán az egyik leggyengébb horrorfilm ezen a listán jelen filmecskénk lesz. Éreztem, hisz már az első részénél is voltak apróbb repedések a minőség terén, amik a második felvonására csak még nagyobbak lettek és a harmadik részre pedig a repedések már szinte szakadékokká váltak. De mivel egy horrorrajongó szemében is a remény hal meg utoljára, így valahol mélyen reméltem, hogy ha nem is lesz egy kimagasló alkotás a Reborn, de azért egy sokkal fogyaszthatóbb epizódot kapunk majd itt, mint mondjuk a harmadik részénél, de nem így lett. Lássuk hát hogy milyen is lett a Aki bújt, aki nem 4: Újjászületés című alkotás.

A 2022-es év egyik legnagyobb csalódása számomra horrorfilmes felhozatalban

A szériában ez az első olyan rész, aminek semmi köze nincs az első három részt jegyző Victor Salvának. Aminek azért részben nagyon is tudtam örülni, hisz a fentebb említett rendezőnek volt már két alkalma arra, hogy bizonyítsa, hogy tud megfelelő folytatást kreálni ehhez a sorozathoz, de ehelyett csupán ígéreteket kaptunk mindig tőle, hogy majd a következő, majd a következő rész sokkal jobb lesz. Nos, nem így lett, és bebizonyosodott, hogy Salva csupán egy nagy kókler és az első rész minőségét is sokkal inkább köszönhetjük Francis Ford Coppolának, aki ott mint producer bábáskodott a film elkészültén (a további részekben semmilyen formában nem volt jelen). Tehát Salva ment és jött helyette egy teljesen új gárda. Az új rendező, Timo Vuorensola neve túl minőségi filmet nem sejtettet, hisz a finn származású rendezőnek a legismertebb filmje a 2012-es Iron Sky: Támad a Hold és annak folytatása volt csupán. A forgatókönyvíró Sean-Michael Argo pedig még a rendezőnél is rosszabb filmek megírásával kereste a kenyerét. Továbbá a színészek közt sem nagyon véltem felfedezni egyetlen kiemelkedő, avagy ismertebb nevet sem. Tehát a film finoman szólva is elég nagy hendikeppel indult a minőség terén, de amit végül kaptam, arra végképp nem számítottam.

A film történetét ebben a részben végérvényesen képesek voltak lebutítani egy ezerszer látott, zs-kategóriás szörnyfilm szintjére. Annyi eltéréssel, hogy annyi gyenge CGI-t pakoltak a filmbe, ami gondolom kifért a költségvetésből. Így pedig meg sem lepődtem azon, hogy eme minősíthetetlen számítógépes látványelemek annyira lerontották a kész filmet technikailag, hogy szinte rossz volt nézni. Sajnos a karakterekkel sem igazán foglalkoztak a történetben, hisz egyetlen olyan karaktert sem sikerült megteremteniük, akik a legkisebb szimpátiát is ki tudták volna váltani belőlem. Na de, gondoltam, ha ez már nem jött össze, akkor majd legalább még itt lesz számomra Mr. Creeper. Nos, még ez sem jött össze, hisz a karaktert szinte teljes egészében CGI-ra cserélték, ahol meg valamilyen színész bújt a gúnyájába, ott rosszabb lett, mint eddig valaha.

Lelketlen egy film lett a Reborn alcímre keresztelt rész, ami elméletileg újjászületés akart lenni, de számomra sokkal inkább a The End alcím ugrik be róla.

horror | misztikus | thriller

Az ország minden tájáról fanatikusok, gorehoundok és horrorrajongók százai özönlenek Louisianába a legendás Horror Hound Fesztiválra. Köztük van Sam (Gabriel Freilich) és... több»

5