Igazán nagylelkű és fenséges kifejezés Mattson Tomlin disztópiájára az időpazarlás szó, ami legfeljebb a házimunkához szükséges, ámde idegesítő alapzajnak felelhet meg. Ötlettelen, logikátlan és egészében felesleges. Nem tudni, ki gondolhatta, hogy erre az embereknek szüksége van.
Nem sok jóra számítottam a Project Power: A por ereje után Tomlintól, de legalább egy tisztes, vagy egy egyszerűen nézhető középszerre igen. Ha egyszerű iparos melóként megállná a helyét, sokkal megértőbb vagy aranyosabb lennék, hogy egy nem túl releváns, de nézhető csip-csup ragacsos limonádét rendezett.
Ehelyett szó szerint egy unalmas és gusztustalan béna káosz közepébe csöppenünk, ami közel sem a cselekmény jellemzője. Nem oldódik fel a számtalan gordiuszi csomó később sem, ami rém idegesítő.
De hogy értsétek, mi bosszantott fel, íme:
A főiskolás Georgia (Chloe Grace Moretz) gyermeket vár - ami számára cseppet sem szívderítő - barátjától, Samtől, akivel érezhetően nem tervezett hosszú távra, egy életre semmiképp.
Csak itt már azt nem értem, akkor miért nem védekeztek?
Na mindegy, menjünk tovább, érdemes...
Még aznap, mikor kiderült a nem várt terhesség, megtörténik "a villanás", vagyis az addig szolgaként robotoló androidok fellázadnak és halomra gyilkolják az embereket. Georgia és Sam az erdőbe menekülnek, hogy túléljenek, és a lány megszülhesse (egyszerre csak fontos lett, na) a gyermeküket.
Chloe Grace Moretz a terhes nők legrosszabb sztereotípiája (a rá nehezedő stressz mellett is), ami nem az ő, hanem a karakterrajz hibája. Párja, Algee Smith pedig illusztráció a szótárban a friend-zone fogalma mellett. Hiába a közös gyerekük, képtelen egyenlő partner lenni (sőt semmilyen), holott a lelkét kiteszi, mégis mindennek mindig ő issza meg a levét, mintha egy ócska vicclapból lépett volna elő..
Moretz bicskanyitogatóan hisztis figurája az ok, amiért a férfiak szeméről felszáll a rózsaszín köd, még ha az anyai ösztönei a helyén is vannak. Szóval van egy főhősnő, akit igen nehéz kedvelni, és van egy naiv, de elhivatott, szinte már irreálisan kedves (bamba) és odaadó srác, akik próbálnak Bostonba jutni, mielőtt megérkezik a gyermek. Persze az androidok mindenhol lesben állnak, de hogy miért, azt nem tudjuk meg, csak a szokásos világuralmi hatalmi játszma, ami se nem érdekes, se nem elég motiváció. Lerágott csont az elszabadult mesterséges intelligenciák témájában, aminek a háttértörténete nincs kidolgozva, de ugyan miért is lenne?
Ahhoz már ész, intelligencia és tudás (is) kellene, ami itt nem nagyon van!
Elgondolkodtatott és elszomorított a megoldás, miszerint egy apokalipszis megint csak megosztaná az embereket, nem összekovácsolná, de talán így is ez volt a legreálisabb tézise a filmnek (bár lehet, csak a való világ jelenlegi helyzete mondatja ezt velem), ebben nagyon nem tévednek, hiszen a világ halálra van ítélve.
Ezen felül további kérdések is megfogalmazódnak bennem, de azok már kevéssé filozofikusak, mint inkább ideges, és dühös kitörések. Miért csak Amerikában támadnak a robotok?
Útjuk közben Georgia találkozik egy titokzatos idegennel, aki a megsegítésére törekszik, de persze mégsem az, akinek mondja magát. Hogyan jutott át Arthur a szigorú ellenőrzéseken, mikor mindenkit tesztelnek és fémdetektorral átvizsgálnak?
Ha a férfi által kidolgozott álcázó berendezés hasztalan volt az androidok ellen, miért nem támadták meg Georgiát?
És ki végső soron Arthur?
Ráadásul, mi a francért nézem végig ezt a ZS-kategóriás híg trutymót?
Na oké.
Itt még nincs vége a mulatságos és megmagyarázatlan dolgoknak. Az akciójelenetek már-már az óvodai matiné szintjét ütik meg. Egyszerre érzek fájdalmat és tör fel belőlem az ideges nevetés, mikor Moretz friss császármetszéssel akrobatikus mutatványokat mutat be egy gyerekkel a kezében, és iktat ki egy bázisnyi robotot.
Merthogy ez sincs, mint szinte semmi, megmutatva. Mi lett a sorsa a bostoni robotoknak?
Vagy fordítsuk meg, és térjen vissza a kérdés: hogyan győzött le egy MI egy egész, felkészült erődöt? Akiket aztán egy újonnan műtött, huszonéves lány pikk-pakk kitakarít, miután átjutott egy sötétben, mondhatni vaktában történő lövöldözésen sértetlenül.
Tolókocsiban! (WTF?)
Megrendítő, és egyben elkeserítő az a tudat, hogy az embernek választania kell a gyermeke jobb jövőjének érdekében és fel kell áldoznia a vér szerinti család ideáját azért, hogy egyáltalán csak simán életben maradhasson. Mindez viszont az előzmények fényében annyira hiteltelen és súlytalan, hogy egy nagyon rossz paródia nagyon rossz hangnemváltásának tűnik. Főleg, hogy a készítők látszólag totálisan komolyan vették ezt a szürreálisan béna filmet.
A háború kitörésének hat hónapja alatt fiatal felnőtt főszereplőink egyszerűen szuperhőssé váltak!
Miért is?
Megtanultak lenyomni katonákat, androidokat kicsinálni egy gagyi pisztollyal egy száguldó motorról, és kontrollálni az összehúzódási fájdalmakat, mert azok csak akkor jönnek, ha kicsi a baj, ha igazán sorsfordító konfliktus lehetne, valahogy csak-csak visszafogja magát az ember, akkor jön az "ipi-apacs, nem ér a nevem".
Valószínűtlen, és lehetetlen helyzetek, összecsapott, rossz, és semmitmondó karakterek, tökéletlen forgatókönyv, felszínes, és borzalmas, slendrián munka: ez az Anya kontra androidok.
Rossz rendezés, rossz operatőri munka, rossz vágások, rossz beállítások, és rossz színészek!
A többi?
Az teljesen jó.
Mint a kedvenc fotelem és a zab kekszem!
Na, azok rendben vannak!
55 Anya kontra androidok (2021)
Georgia és Sam megpróbálnak elmenekülni a hazájukban dúló háború elől, amely az emberiség és a mesterséges intelligencia között alakult ki, a pár közben első gyermekét... több»
Szereplők: Chloë Grace Moretz, Raúl Castillo, Algee Smith, Steven Robertson, Oscar Wahlberg
Buta szőke...