Közösség

Vélemény:

 

NA Zorro Rides to the Mission

Zorró a Szent Gabriel missuiónál

 
Yosihiro   2022.04.01 16:28
0

Azt hiszem, ebben a részben is több mindenről eshet szó, de legfőképp a vallás és az istenhit az, ami kiemelkedik. Monastarió parancsnok semmitől nem riad vissza, hogy a templomból Nacót kicsalja és elfogja. A terve nem sikerül, mert Zorró megjelenik és mindenkit megment. Igazi boldog és szerethető befejezéssel ér véget ez a rész, hiszen az indiánok is megmenekülnek, és Naco pedig biztonságban van a templomban. Másik említésre méltó jelenet, vagy talán tárgynak is mondhatnám, a korbács, aminek két jelentése is van. Az egyik, ahogyan a rabszolgákat ütik vele, a másik pedig a harc a parancsnokkal. Ez amolyan magyar virtus is lehetne, ahogyan a korbáccsal vívnak egymással, és ezen én egy kicsit meglepődtem, de jó volt, tetszett a jelenet. Összefoglalva, ismét egy remek részt kapunk, ahol győz a jó. A vidámság sem marad el Garcia őrmester jóvoltából. Csak ajánlani tudom ezt a részt is a család minden tagjának, hiszen remek kikapcsolódás. A történet persze folytatódik, és biztosan Zorró újabb veszélyes kalandokba keveredik. Üdv, Yosi