Közösség

Vélemény:

 

63 65

(2023)

65

 
dandelion1983   2023.05.22 10:12
2

Nagyon vártam ezt a filmet, mert a dinókkal engem mindig meg lehet venni, és még egy gyengébb sztorit is el lehet velük nekem adni. Ha ehhez még hozzáadjuk Adam Drivert, akit nagyon kedvelek, szinte garantált volt, hogy ez az én mozim lesz, de sajnos kicsit sem lett az. Az első fél órában egy tudományos-fantasztikus filmet láthattunk, azt is a gyengébb fajtából. Aztán szerencsére ennek vége is lett, és akkor kezdődött egy nagyon gyenge, nagyon felszínes drámai szál, ami végigkísérte a filmet. Kicsit sem tudott az érzelmeimre hatni, hiába volt benne pár hatásvadász elem. Talán az alkotók is érezték, hogy ez így kevés lesz, így néha megjelent egy-egy dinó is, ha már ennek kellett volna lennie a film egyik sarkalatos pontjának, de a dinók sem igazán hasonlítottak az általam ismert fajtákra. Az élesebb helyzetek elég valószerűtlenül abszurdra sikerültek, így még azok sem tudtak izgalmat kiváltani belőlem. Így egy amolyan fantasztikus, dráma, kaland egyveleget kaptunk, de mindegyik műfajból a leggyengébb kivitelezést. Óriási csalódás volt összességében. A két csillagot jóindulatból adtam, inkább egyet érdemelt volna.