A védelmező legelső része valóban jó és eredeti, a második már csak elmegy kategória, a harmadik viszont kifejezetten műnek hat. Láthatóan nagyon rámegy arra a forgatókönyv és a rendezés is, hogy kijátssza az olasz kártyát. Ennek lényege, hogy a maffia őshazája Olaszország, így arra kell építeni mindent, hogy Robert McCall (Denzel Washington) itt afféle olasz módra digóskodja végig a filmet. A képi megjelenítésekre fekete filtert tettek, hogy ezzel is kiemeljék, mennyire nagyon komoly az egész, és mennyire drámai a Keresztapa őshazájában a küzdelem. Too much az egész, és műanyag, sőt erőltetett. Az akciójelenetek egy része nem rossz, de kevés az izgulnivaló, és valahogy sekélyes az alaptörténet is. Maga Washington 68 évesen is hihető tud lenni a kőkemény hitman bőrében, igazából nem rajta múlik, hogy A védelmező három csak közepeske lett. Nálam ez egy háromcsillagos produkció, százalékban sem több 50-60 százaléknál. Bár az IMDb-n jelenleg 68%-os, vagyis szerintem felértékelt egyelőre. De fog az lejjebb menni.