Közösség

Vélemény:

 

74 Engedetlen hősök

(2022)

Engedetlen hősök

 
Majorkas   2024.01.04 20:04
0

Az első évad utolsó része csalódás volt, és nagyon gyorsan lezárták, össze volt csapva az egész. Pedig ebből egy nagyon szuper szériát lehetett volna kihozni. Vissza kell vonnom a 3 csillagot, mert az első évadzáró bár kedvemet szegte, de eltelt majdnem 3 év a folytatásig. Sokkal drámaibb és hitelesebb évad fogadott. Maga az itáliai hadműveletek több ideig tartottak, mint az észak-afrikai, de ez a feldolgozás is ugyanolyan rövidre sikeredett, mint az első. Főleg, hogy a befejező rész már az új évadba vezet be, pedig már az 5. résznél sejteni lehet, miről fog majd szólni, még úgy is, ha semmit nem mutattak volna később. Kissé tartottam attól, hogy a folytatás amolyan becstelen brigantykos lesz, de szerencsére nem tolták túl. Tetszett, hogy több szálon futnak a cselekmények, és végül, de nem utolsó sorban kiéleződik a belső konfliktusokra is. A vezérkar és az állomány kapcsolatára, az alegységen belüli feszültségre (angolok, skótok és írek), de így is rendkívül sikeres együttműködésre a brit nemzetközösségben. Háborúellenes sorozatnak 10/10, mert itt már nem a sivatagban találjuk magunkat, hanem lakott területen, városokban, ahol civilek is áldozatául esnek a háborúnak, de maga a sztori 8,5/10, amihez Sofia Boutella alakítása is sokat hozzátesz.