Egy közepes. Nagyon érdekesen indult, ahogy bemutatták, milyen nehéz egy menekült élete egy idegen országban, sajnos háttérbe szorult ez a téma, és a romantika vette át a helyét, nulla kémiával a szereplők közt, ez furcsán nézett ki, és nem illett a filmbe. A színészek nagyon jól alakítanak, az tízpontos. Érdekesség, hogy Magyarországon forgatták, bár én nem ismertem fel a helyszíneket.
A főszereplő többször hangoztatja, hogy felépített valamit az életében, én ebből nem láttam semmit sem. Sajnálom, ebből sokkal többet is ki lehetett volna hozni, még úgy is, ha a romantikus szál is megmarad, és nem vész el útközben a fő témája a filmnek.
Egy közepes. Nagyon érdekesen indult, ahogy bemutatták, milyen nehéz egy menekült élete egy idegen országban, sajnos háttérbe szorult ez a téma, és a romantika vette át a helyét, nulla kémiával a szereplők közt, ez furcsán nézett ki, és nem illett a filmbe. A színészek nagyon jól alakítanak, az tízpontos. Érdekesség, hogy Magyarországon forgatták, bár én nem ismertem fel a helyszíneket. A főszereplő többször hangoztatja, hogy felépített valamit az életében, én ebből nem láttam semmit sem. Sajnálom, ebből sokkal többet is ki lehetett volna hozni, még úgy is, ha a romantikus szál is megmarad, és nem vész el útközben a fő témája a filmnek.