Közösség

Vélemény:

 

60 Einstein és a bomba

(2024)

Oppenheimer tükre

 
Kapszaicin   2024.02.17 00:43
0

Az 5 csillag a kompakt tartalomra vonatkozik, de nem egy remekmű, és gyakorlatilag össze lett ollózva. Azonban mégis jól összerakták a lényeget. Erős képsorokkal indul a történet. Einsteint elüldözik a nácik, majd új „otthonra” lel. Nem mondom, vannak benne vicces jelenetek, bár nem annak szánták. Például a két fegyveres nő mimikája azt próbálja implikálni, hogy szinte tátott szájjal hallgatták a tudóst, csak azon a részen én sajnos vagy nem, de kacagtam. A film alaphangulata azonban tragikus, több apró, már-már instant bölcselkedéssel együtt (ami attól lett az, mert örök érvényű). Szinte végig dokumentarista felvételekkel dolgozik a film, melynek Einstein a narrátora. Annak ellenére, hogy dokufilmről van szó, relatíve válaszol az Oppenheimer filmnek. A rövidke anyagban a történelem egyik legsötétebb korszakából jutunk el az atombomba ledobásáig. Majd megmutatják a filmben, hogy milyen borzalmas sérüléseket szenvedtek a túlélők. Ez ugye valahogy kimaradt az Oppenheimer sikerfilmből. Valahogy.