A főszereplők miatt néztem meg, na meg a sztori miatt is, persze. Bejöttek nagyon ezek a szelfikamerás, testkamerás, drónos, stb. felvételek a nyomozás során. Mondjuk, azt nem tudtam hova tenni, hogy a nyomozás miért a tárgyalás idején történik, és miért nem azelőtt, illetve már a bűncselekmény napján tárgyalás van. 2029-ben játszódik a cselekmény egy disztópikus közeljövőben, bizonyos téren már utópia, mert az igazságszolgáltatásról hatalmas teher lejön, illetve a nyomozás is sokkal gördülékenyebb, mint az valaha lehetséges. Ebből a szempontból támogatnám az AI felhasználását, igen, a közösségi médiában lévő profilok korlátlan felhasználására is, ha bűncselekményről van szó. A Mesterséges kegyelem egy nem tipikus, de pörgős tárgyalótermi dráma, amit inkább szívesen néznénk az Apple TV-n, mint a vásznon. Lehet kicsit sok lett a csavar a végére, emiatt besűrűsödik az utolsó 20 perc, de az tény, hogy nem csak az ember, hanem a gép is hibázhat, bár ebben kevésbé a gép lesz a hibás, de nem lövöm le. Nézzétek meg!

8,5/10