Húh… ez a film tényleg odavágott. 2025 eddig nagyon erős év a horror műfajban, és a Bring Her Back simán az élmezőnybe került nálam. Ami a legjobban tetszett, hogy nem a tipikus jumpscare-ekkel próbált ijesztgetni. Persze vannak filmek, amelyeknek jól áll, de ez nem az a téma, nem az az alkotás. A feszültség az atmoszférából fakad: a hideglelős zene, a lassan kibontott képek és a nyomasztó csendek többet mondanak, mint bármilyen hirtelen villanás. Sally Hawkins alakítása egyszerűen zseniális. Az a kettősség, amit hoz, sokáig velem marad: egyrészt pontosan látod, mit tesz, látod, hogy ő a „gonosz” ebben a történetben, másrészt képtelenség nem megsajnálni. Érzed mögötte a fájdalmat, a kétségbeesést, és közben te magad is elkezdesz kételkedni, hogy talán érthető, amiért így cselekszik. A fiatal színészek is fantasztikusak, sokszor elviszik a jeleneteket, pedig nem könnyű ekkora súlyú történetben helytállni. A sztori alapja persze ismerős: egy szülő, aki a gyermeke elvesztése után minden áldozatra kész, még akkor is, ha ehhez a gonosszal kell szövetkeznie. De a film ezt olyan formában meséli el, amitől kiemelkedik a sorból. Rideg, bevállalós, és nem rejti el a kegyetlenséget, és pont ettől válik emlékezetessé. Nem újító, de a kivitelezés miatt a legjobbak közé sorolnám. Még most is bennem van a feszültség, ahogy írok róla. Ez az a fajta horror, ami nemcsak megijeszt, hanem beleég a fejedbe és a szívedbe is, és a stáblista csendje alatt sem kelsz fel rögtön a székből.
Húh… ez a film tényleg odavágott. 2025 eddig nagyon erős év a horror műfajban, és a Bring Her Back simán az élmezőnybe került nálam. Ami a legjobban tetszett, hogy nem a tipikus jumpscare-ekkel próbált ijesztgetni. Persze vannak filmek, amelyeknek jól áll, de ez nem az a téma, nem az az alkotás. A feszültség az atmoszférából fakad: a hideglelős zene, a lassan kibontott képek és a nyomasztó csendek többet mondanak, mint bármilyen hirtelen villanás. Sally Hawkins alakítása egyszerűen zseniális. Az a kettősség, amit hoz, sokáig velem marad: egyrészt pontosan látod, mit tesz, látod, hogy ő a „gonosz” ebben a történetben, másrészt képtelenség nem megsajnálni. Érzed mögötte a fájdalmat, a kétségbeesést, és közben te magad is elkezdesz kételkedni, hogy talán érthető, amiért így cselekszik. A fiatal színészek is fantasztikusak, sokszor elviszik a jeleneteket, pedig nem könnyű ekkora súlyú történetben helytállni. A sztori alapja persze ismerős: egy szülő, aki a gyermeke elvesztése után minden áldozatra kész, még akkor is, ha ehhez a gonosszal kell szövetkeznie. De a film ezt olyan formában meséli el, amitől kiemelkedik a sorból. Rideg, bevállalós, és nem rejti el a kegyetlenséget, és pont ettől válik emlékezetessé. Nem újító, de a kivitelezés miatt a legjobbak közé sorolnám. Még most is bennem van a feszültség, ahogy írok róla. Ez az a fajta horror, ami nemcsak megijeszt, hanem beleég a fejedbe és a szívedbe is, és a stáblista csendje alatt sem kelsz fel rögtön a székből.