Vannak horrorfilmek, amelyek megijesztenek, aztán néhány perc múlva el is felejtjük őket. És vannak azok, amelyek olyan kellemetlen érzést hagynak maguk után, hogy még a stáblista után is azon gondolkodunk, vajon tényleg bezártuk-e a szekrényt. A másik mami az utóbbi kategóriába próbál tartozni.
A történet alapötlete egyszerű, mégis hátborzongató, mi történik, ha egy gyermek életében megjelenik valaki, aki úgy néz ki, mint az édesanyja, mégsem az, akinek látszik? Már önmagában ez a gondolat is elég ahhoz, hogy a megszokott családi környezetet a rettegés színterévé változtassa.
A film legérdekesebb része számomra az a nyugtalanító játék, amelyet a biztonságérzetünkkel űz. Itt nem lehet egyszerűen elfordítani a fejünket, és megnyugtatni magunkat azzal, hogy a szörny csak egy sötét sarokban rejtőzik. A félelem sokkal személyesebb, ismerős arc mögé bújik, és éppen ettől válik igazán kellemetlenné.
Nem minden pillanata egyformán erős, és a műfaj kedvelői találkozhatnak ismerős megoldásokkal, de az alapötletben van annyi feszültség, hogy érdemes esélyt adni neki.
Mert néha nem attól félünk a legjobban, amit nem látunk, hanem attól, amit látunk, mégsem tudunk felismerni.
#premiervadasz
Vannak horrorfilmek, amelyek megijesztenek, aztán néhány perc múlva el is felejtjük őket. És vannak azok, amelyek olyan kellemetlen érzést hagynak maguk után, hogy még a stáblista után is azon gondolkodunk, vajon tényleg bezártuk-e a szekrényt. A másik mami az utóbbi kategóriába próbál tartozni.
A történet alapötlete egyszerű, mégis hátborzongató, mi történik, ha egy gyermek életében megjelenik valaki, aki úgy néz ki, mint az édesanyja, mégsem az, akinek látszik? Már önmagában ez a gondolat is elég ahhoz, hogy a megszokott családi környezetet a rettegés színterévé változtassa.
A film legérdekesebb része számomra az a nyugtalanító játék, amelyet a biztonságérzetünkkel űz. Itt nem lehet egyszerűen elfordítani a fejünket, és megnyugtatni magunkat azzal, hogy a szörny csak egy sötét sarokban rejtőzik. A félelem sokkal személyesebb, ismerős arc mögé bújik, és éppen ettől válik igazán kellemetlenné.
Nem minden pillanata egyformán erős, és a műfaj kedvelői találkozhatnak ismerős megoldásokkal, de az alapötletben van annyi feszültség, hogy érdemes esélyt adni neki.
Mert néha nem attól félünk a legjobban, amit nem látunk, hanem attól, amit látunk, mégsem tudunk felismerni.
#premiervadasz