1970-ben a rajzolt történetek sorában egy úttörő alkotás bukkant fel a távoli Japánban. Kazuo Koike eszelte ki Ogami Itto alakját, aki a japán mangavilág megújítójának számított az írók között. A művészi hitvallása ez volt: "A képregényeket a karakterek viszik. Ha egy főhős jól van megalkotva, a mű sikeres lesz." A "Magányos Farkas és Kölyke" sorozat látványosan bizonyította, mennyire igaza volt. A főhős igazi, érző szívű apa, ugyanakkor képzett, magas erkölcsiségű harcos, akit nem rettent vissza a veszély. Ám ha az kell, könyörtelen gyilkológéppé válik, és rendet vág az ellenségei sorában. Goszeki Kodzsima illusztrátorral összefogva egy legendás sagát indítottak útnak. Rajzoló társa már több mint 20 éves gyakorlattal rendelkezett a manga történetek képalkotói között. Nagyon ráérzett arra, ami kellett a fogyasztóknak. Mai szóhasználattal élve a "filmklipszerű" rajzai testközelbe hozták haragot, vagy a felemelő érzelmeket. No meg a pusztító halál rettenetét. "Gyorsvágású" rajzai erőteljesek voltak, ám ugyanakkor esztétikusak, és peregtek tőlük az akciók az olvasó fejében. Tíz év és 28 kötetnyi anyag igazolta, hogy sikeres a recept.
A filmesek persze gyorsan lecsaptak a kiváló alapanyagra. A különféle feldolgozások máig tartanak a szigetországban. Mostanra már inkább a TV sorozatok vették át a főszerepet. Ám a legendát elsőként a mozitermekbe Kenji Misumi vitte át, még 1972-ben. Az ő megközelítése az volt, hogy egy film legyen olyan, mint egy megelevenedett lett festmény, a képek önmagukért beszéljenek, Rövid és precíz mondatokkal pedig fokozzák az érzelmi töltetet. Ha a helyzet világos, fölösleges locsogni a karaktereknek. A megközelítés tökéletes találkozás volt az eredeti alkotók szándékaival, így aztán az első három film berobbant a mozivilágba. Nagyban hozzájárult ehhez Tomisaburo Wakayama színészi teljesítménye. Ő akkorra már érett színésszé lett. (Ha a kákán is csomót akarnánk keresni, mondhatnánk, az eredeti manga karakterhez képest túl idős volt már. Ám olyan képzett színész-harcművész volt, akikből kevés akadt az ilyen téren amúgy igazán jól álló Nipponban. A filmek életszagú harci jeleneteihez nagyon kellett a a jóval az átlag feletti kardforgatói képzettsége. Nagydarab volt, de mégis elképesztően gyors és biztos kezű. Ahol milliméterek, és nem centik döntöttek a felvételeknél, létfontosságú volt a megbízhatósága.
Misumi rendező úr nem finomkodott az erőszak ábrázolásában. Hullottak a fejek, és más testrészek, a testbevágó kardok hangja a libabőrt hozta a néző hátára, a magasra fröccsenő vér pedig a gyomrot lifteztette. Be is sorolták gyorsak a sorozatot a "video nasty" kategóriába, leginkább Japánon kívül. A cenzúra szintén lecsapott, és a beavatkozás érdekes következménnyel járt. (De erről többet majd inkább az adott mozifilmnél.) Összesen 6 nagyvásznas történet jutott el a nézőkhöz, melyekből 4-et az első rendező fémjelzett. Ám minden siker dacára saga sosem lett teljes a stúdiónál. 1976-ban abbamaradtak a forgatások, csak a TV stúdiók láttak fantáziát a folytatásokban. Vannak szép számmal, mind a mai napig. Ha valaki angol felirattal kíváncsi valamelyikre, - magyar nincs egyikhez sem - könnyű megkeríteni az egyiket a "szakoldalakon." Részemről az első feldolgozást javaslom, amely 1973-76 között készült, Kinnosuke Nakamura főszereplésével, és három évadon át mutatta a Farkas vándorlását a sógunátus csak papíron békés világában.
Ez a történet 1989-ben készült. A tévések ezúttal nem sajnálták a pénzt a kivitelre. (Néhány régebbi TV feldolgozás pont emiatt került süllyesztőbe.) Természetesen az eredeti főszereplőt erre a szerepre már nem lehetett "re-aktiválni" a kora miatt. Takahashi Hideki vette át Ogami karakterét. Ő akkorra a szamuráj hősök megformálásával rendkívüli népszerűségre tett szert Japánban. Sőt, az éltes kora ellenére mindmáig az, lévén aktív. A forgatás idején 45 éves volt, tehát Wakayamához hasonlóan "túlkoros." Mellette szintén a harci képességei döntöttek. De a színészi tudásával sincs semmi gond. (Az első, mára szintén legendává lett kalandfilmje az "Űzött szamuráj" volt, ami nem túl rég került elő a több évtizedes "eltűntség állapotából." Magyar felirattal is előásható netről.) Televíziós változatról lévén szó, a történet nézőbarátibb lett. Nincs benne olyan plasztikus erőszak, mint amit a mozifilmek adnak, de kalandokban nem szűkölködik. Kissé lassabb, mesélős a tempója, és a Farkas karaktere emberközelibb, több érzelmet mutató, mint a szokásos kivitelezések esetében. A még mindig szigorú szigetországi TV-s előírások miatt Misumi Kenji vérbő képi világa nem jöhetett szóba. A rendezést a mostanra már eltávozott Tanaka Tokuzo kapta meg, aki számos nívós szamuráj történettel bizonyította az értő kezét a "chambara" műfajon belül. A kalandfilmek nagymestere volt. Magyarítással legkönnyebben talán a Zatoichi filmeket lehet felhajtani az életművéből.
Miután ilyen minőségi kiállításban ez az egyetlen mozgókép, amely követi az eredeti manga sorozat lezárását, mondhatni egy "must-see" darab a Magányos Farkas kalandjait feldolgozó sagán belül. Gyűjtőknek, rajongóknak érdemes beszerezni.
