A két régi nagyágyú a kamerák előtt igencsak kíváncsivá tett, és maga az alapötlet is eléggé érdekesnek bizonyult. Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger mellett feltűnt még Sam Neill és Vincent D'Onofrio is a mellékszereplők listáján, így igencsak jó stábbal állhattak neki ennek a filmnek. Akkor még ott volt 50 Cent (rapper) mint informatikai zseni, bár ez igencsak érdekes szereposztásnak bizonyult. Eléggé érdekes és jó megközelítése volt egy ilyesfajta börtönös akciófilmnek két jó karakán színésszel a fedélzeten. Nagyon jól megismerhettük az alaptörténetet, és jól is vezették azt fel nekünk, egészen a film vége feléig izgalmas és helyenként ötletes is volt. Ugyanis előjött a 90-es évek tipikus, sablon jelenetsora, ami akkortájt élvezetes volt, de mára elkopott. Ugyebár végig a börtönből való kiutat keresi két főhősünk, és ehhez csatlakozott pár mellékszereplő, akiket így vagy úgy elveszítünk. Jól fel is építették a csattanóra az izgalmakig az egész cselekményt, csak előjött a régi szokás. A gonosz nem találja el a két főhőst, csupán erre volt egy mellékszereplő, azután pedig gond nélkül lelőnek és kinyírnak minden "gonosz fiút". Mondhatni gyorsan le is zavarják az akciórészét, és kijutnak egy-két váratlannak mondható megoldással. A végén kiderült minden, illetve amire számítani lehetett Schwarzenegger terén, gyorsan ki is bújt a szög a zsákból.