Játssz egy PlayStation-ért ·  Fórum Login  

Vélemény:

 

30 Neverland elhagyása

(2019)

A nagy kérdés

 
Kirana80   2019.03.13 16:03

A két film nagyon jól felépített, mind mondanivalóban, mind a maga lassú folyásával, látszólag megingathatatlan részleteivel. Mindkét verzió érvényes lehet. Ha igaz sajnáljuk, ha nem nagy színészeket láthattunk, vagy pedig az áldozat szerepében tetszelgő embereket, akik a)anyagi b)vagy más személyes okok miatt akarták magukat megmutatni, elmondani a történetüket, hiszen a zaklatásos ügyek a metoo sok csontvázat kirángatott már a szekrényből.Egy kérdéses számomra a leginkább és nagyon a szülői felelőtlenség. Tegyük fel semmi sem történt. Vajon akkor is Egészséges-e az ha hagyom egy másik felnőtt férfival aki nem is családtag aludni a kisfiam????? Soha! Személy szerint valami miatt, vagy nem miatt én nem fogom undorral hallgatni a zenéjét szeretem és kész, számomra örökzöld. Elismerem az életművét és azt hogy sokat tett a gyerekekért. A vádakat nagyon nehéz eldönteni, mert lehet hogy valóban felnőtt korukban döbbentek rá az elfojtott emlékeikre vagy arra, hogy a szeretetbe igen nagy perverzió és bántalmazás társult, szinte észrevétlenül.
Nehéz dokumentumfilm mindkettő, sok az ellentmondás. Most is csak az a konklúzió bennem: ott voltunk? Michael Jackson nem változott a szemben sem az életműve. Nem fogok másként gondolni sem Jacko-ra sem a zenéjére.

 
Mónika Ajtai 2020.01.09 19:01

Szia érdemes megnézni,a másik oldalt is

A \'Leaving Neverland hazugságai\' (Lies of Leaving Neverland) [Magyar felirattal]

\"A fantasyfilm 4 órát rabolt el azoknak az embereknek életéből, akik megnézték. 4 teljes órán át ömlik belőle a hazugság. Az igazságra elegendő fél óra is. Íme a koholmány-film állításainak tételes cáfolata, magyar felirattal:



(Forrás:Michael Jackson Ártatlan)

 
Mónika Ajtai 2020.01.09 19:01

Square One: New Witness in Michael Jackson Case | 2019 Documentary

\"Elkészült a fordítása az utóbbi idők legjobb dokumentumfilmjének a Michael Jacksont ért vádakról.

Az 1993-ban történt események története ez. A rendező, Danny Wu azt akarta megmutatni, hogyan indultak a Michael Jacksont ért vádaskodások, és miért fizetett ki MJ sokmillió dollárt. (Spoiler: nem, nem azért, hogy kibújjon az igazságszolgáltatás alól.)
Nézzétek meg, megéri a ráfordított időt!
Fordításért nagy-nagy köszönet Agnes Szabenek!
(Felirat a fogaskerék alól választható ki.)

Forrás: Michael Jackson ártatlan )

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.