A csend rabságában

Nem is tudom, miért néztem végig. Végig azon az élen táncolt, hogy ennyire nem lehet gáz, hátha történik valami. Egy-két vágás arra utalt, hogy értelmes ember jegyzi. Elvesztegetett idő volt. Rég láttam ennyire gyenge spanyol filmet.

Izgalmas a kezdés, egy nő, majd másodpercekkel később egy férfi zuhan a halálba egy lakótömb legfelső emeletéről. A folytatás hat évvel későbbi, amikor kiderül, hogy Sergiót ideiglenesen szabadlábra helyezik, és intenzív megfigyelés alá kerül. Vajon ... Többmiért dobta ki szüleit az erkélyükről? Nyomozócsoport és pszichiáter vizsgálja, hogy veszélyt jelent-e a társadalomra. Sajnos A csend rabságában valószerűtlen és logikátlan a cselekmény részleteiben. Mindez nyilván az alkotók, illetve a forgatókönyv hibája. A mentálisan beteg Sergio és lényegében az összes többi szereplő alakítása is fokozza a kuszaságot, nem tudjuk meg pszichéje titkait, számtalanszor nem tudjuk meg, ki a vadász és ki a préda. Van női karakter, aki vakmerő, ingatag, vágyai döbbenetesek, van feltűnően nem segítő, szabotáló zsaru. A sorozat próbál komoly mondanivalókat is felvonultatni (pl. erkölcsi útmutatást osztogat egy evangélikus lelkész), azután a rendező összelötyköli badarságokkal és elveszik a tartalom értelme. A csendben összeomló történet a végén kap egy fergeteges finálét, egy méretes dupla csavart, ami sokkolóan hat, de marad a kérdés: miért?

Semmi újdonság, egy sztori, amit már láthattunk előtte, de ettől még nem rossz. Elgondolkodtató, megéri megnézni.