A csend rabságában

Nem is tudom, miért néztem végig. Végig azon az élen táncolt, hogy ennyire nem lehet gáz, hátha történik valami. Egy-két vágás arra utalt, hogy értelmes ember jegyzi. Elvesztegetett idő volt. Rég láttam ennyire gyenge spanyol filmet.

Izgalmas a kezdés, egy nő, majd másodpercekkel később egy férfi zuhan a halálba egy lakótömb legfelső emeletéről. A folytatás hat évvel későbbi, amikor kiderül, hogy Sergiót ideiglenesen szabadlábra helyezik, és intenzív megfigyelés alá kerül. Vajon miért dobta ki szüleit az erkélyükről? Nyomozócsoport és pszichiáter vizsgálja, hogy veszélyt jelent-e a társadalomra. Sajnos A csend rabságában valószerűtlen és logikátlan a cselekmény részleteiben. Mindez nyilván az alkotók, illetve a forgatókönyv hibája. A mentálisan beteg Sergio és lényegében az összes többi szereplő alakítása is fokozza a kuszaságot, nem tudjuk meg pszichéje titkait, számtalanszor nem tudjuk meg, ki a vadász és ki a préda. Van női karakter, aki vakmerő, ingatag, vágyai döbbenetesek, van feltűnően nem segítő, szabotáló zsaru. A sorozat próbál komoly mondanivalókat is felvonultatni (pl. erkölcsi útmutatást osztogat egy evangélikus lelkész), azután a rendező összelötyköli badarságokkal és elveszik a tartalom értelme. A csendben összeomló történet a végén kap egy fergeteges finálét, egy méretes dupla csavart, ami sokkolóan hat, de marad a kérdés: miért?

Semmi újdonság, egy sztori, amit már láthattunk előtte, de ettől még nem rossz. Elgondolkodtató, megéri megnézni.