Üdv a pokolban: A tinédzserek rémálma

Kétség nem fér hozzá, hogy tragikus és szörnyű, ami ezekkel a fiatalokkal történt, de egy másfél órás Netflix feldolgozást nem ért a sztori szerintem. Az első fél óra után nem tudta lekötni a figyelmemet.

A film egy közepesen érdekes amerikai nevelőtábor rövid történelmét mutatja be. Mindezt a lehető legdrámaibb, legerőltetettebb, érzelmi manipulációs eszközökkel teszi. Minden interjúalany a sírógörcs szélén táncol, mintha senki sem tudna egy nem túl komplikált tábort feldolgozni. A zene és vágás mind ezt a túlcsinált hangulatot erősíti, hogy a Netflix talált még egy kibányászható sztorit a lábas alján, amiről annyi bőrt húznak le, amennyit lehet. Emellett a film egyszerűen csak unalmas és csapongó. A rendező érezte, hogy nincs elég archív felvétele vagy riportalanya, így folyamatosan időben és térben is ugrál a legkülönbözőbb mellékszálak között. Van itt nemi erőszak, balesetek, köveket cipelő gyerekek és sikkasztás, csak az egészből sosem alakul ki egy koherens narratíva igazán. A címszereplő Teen Nightmare sosem materializálódik. A film felsorakoztat egy igazán ijesztő alakot, a tábor egyik alkotóját és tanítóját, aki a legbékésebb pszichopata módjára ecseteli, hogyan szorongatták a gyerekeket. Azonban semmilyen szintű önreflexió vagy szembeállítás sem történik meg. A rendező nem merte az egyik károsultat összerakni ezzel a csávóval. Nincs bedobva, hogy amúgy az egész tábor semmilyen akadémiai kutatással sem rendelkezik, a benne foglalt tevékenységek sehol sem bizonyítottak, és az ottani gyerekeket csupán traumatizálta az átnevelés. Nincs igazán semmi, csak túlerőltetett zenei aláfestés, gyors, akciófilmet idéző vágás, és sok sírást erőltető ember.

Nagyon sötét, sokkoló és felzaklató történet. Csak erős idegzetűeknek. De ettől függetlenül egy jó dokumentumfilm. Én érdekesnek találtam, helyenként talán egy kissé hiányosnak. De érdemes volt megnézni.