A mennyország kapuja

Cimino tökéletes inspirációja – amely tulajdonképpen nem is film kellett volna, hogy legyen, hanem képtárlat. Valószínűleg a filmtörténet legvalószerűtlenebbül magával ragadó fotográfiáját kapja a néző, melyen az áhítattól nem is igazán tartja már fo... Többntosnak a történéseket. Kifejezett dramaturgiája ugyanis nincs a filmnek, a cselekvések, a dialógusok, mintha egy festmény képei elevenednének meg. Úgy tűnik, mintha egy rég elfeledett gyönyörű emlék megfakult képsorai festődnének meg a vásznon. Cimino nagy blockbustere után (A szarvasvadász bemutatója után már egy héttel elkezdődtek a forgatások) a tettvágytól fűtve és a sikertől ittasan kezdte meg a nagy mű megalkotását, mely egy utópisztikus varázslatnak lett szánva, a tökéletesség mítoszának. Ekkor tört meg a filmkészítést övező misztikum, amely az üzleti szándékot és a rendezői perfekcionizmust egybemosta. A United Artist bukásával (és Cimino karrierjének végével) egy misztikus korszak is leáldozott egyúttal. A mai néző számára gyakorlatilag szinte élvezhetetlen, mégis annyira megkapó, ha az ember bele tud feledkezni. Azért az európai fesztiválokon nagyon vevők voltak rá, nem véletlen. Persze elképzelhető, hogy a nagy elutasítottság és a kedvezőtlen fogadtatás miatt, úgymond csak azért is. Elég nehezen értékelhető, szó mi szó, átlagosnak semmiképpen sem mondható – ez tény.

Tele volt idegesítő dolgokkal: az elején az az extra hosszú táncos jelenet, az egész ballagásos rész, aminek semmi köze nem volt semmihez utána. Aztán az egész film olyan hangos, hogy nem is értem amit beszélnek benne. Nem is néztem végig.