A nagy kékség

Ebben az alkotásban a tenger nem csupán egy helyszín, hanem egy hatalmas, élő organizmus, ami fizikai határokat szab a benne mozgóknak. A szabadmerülés (freediving) anatómiája a film legizgalmasabb rétege: ahogy a szívverés lelassul, a tüdő összenyomódik, és a biológia kénytelen alkalmazkodni a brutális környezeti nyomáshoz. A felszíni világ súlytalanságával és zsibbadtságával szemben a mélytengeri merülés egy kíméletlenül valóságos állapot. Jacques Mayhol karaktere nem menekül a vízbe, hanem egy sokkal tisztább fizikai valóságot keres ott. Engem is mindig a természetnek ez a nyers, elsöprő ereje tud a leginkább felfrissíteni; amikor az ember teljesen egyedül van a vízzel, és a fizikai nyomás végre ad egy határozott körvonalat a létezésének. Mestermű a test és a természet viszonyáról.

A Bessonhoz szokott rajongók valószínűleg nem a kedvenceik között tartják számon azt az alkotást. A megszokott pörgős történet helyett itt egy lassan kibontakozó szenvedély, párharc és belső vívódás folyamatát látjuk, gyönyörű képi körítéssel. A főszereplők Marc, Reno és Archette kiválóan hozták a karakterüket. Marc tekintete magában hordozta a történet végét is. Fura számomra, hogy a főszereplők közül végül Marc nem került fel a topligás színészek közé.

Varázslatos a hangulata, a kékség...

Jó film két ember megszállott versengéséről, majd tragédiájáról, jó színészi alakításokkal és helyszínekkel.