
Vélemények (6)
Végre nem egy hétköznapi, sablonos sorozat, hanem egy elgondolkodtató és ötletes történetet tár elénk. Nekem átjött, persze szokás szerint van benne egy teljesen felesleges melegszálas érzékenyítés, de ettől még élvezhető.
Ötletes, érdekfeszítő a sztori, izgalmas és mozgalmas, egy percet nem unatkozik rajta az ember, végig fenntartja az érdeklődést. Ugyanakkor elgondolkodtató is, van alapja és felmerül az emberben, hogy valóban előfordulhat ilyen a jövőben, ilyen irány... Több
Ebben a szériában maroknyi szupergazdag ember egy minden igényt kielégítő luxusbunkerbe menekül egy mesterségesen előállított és profi módon eljátszott katasztrófa elől, de közben mindent magukkal visznek abból, amitől odakint is romlott volt a világuk. Az alkotók remekül oldják meg a visszapillantásokat a múltba, így a néző fokozatosan ismerheti meg a bunker lakóinak korábbi életét, bűneiket és a döntéseiket, amelyek a jelenlegi helyzetükig vezettek. A sorozat az emberi természet kíméletlen boncolgatása mellett egyfajta társadalmi szatíra is egyben. Hibájaként csak annyit tudok felhozni, hogy a drámával egy kicsit túllőttek a célon, elvéve a hangsúlyt a számomra sokkal érdekfeszítőbb hátsó szándék látványosabb kidolgozásától.
A nagy meglepi csavart már fényévekről láttam, a karakterek pedig klisés kudarccsomagok, semmi több. Ez egy erős passz.
Felkeltette az érdeklődésemet, az első epizód még rendben is volt, aztán lezúdult a klozeton elég gyorsan. Sajnálom, hogy így alakult, de összességében egy katyvasz volt a történet.
Hasonló sorozatok
Nem thriller és nem misztikus. Mint egy gyengécske brazil szappanopera. Pedig az alapötlet ígéretes volt, kreatívabb írókkal igen fordulatos történetet lehetett volna belőle kerekíteni.
Nagyon jooooo alapsztori, színészi játék, tele van érzelmekkel, feszültséggel. Alig várom a következő évadot. Az imdb-pontszám számomra értelmezhetetlen. 10/10