Lili és Péter Szumátra szigetén kötött házasságot. Itthon, Magyarországon aztán kiderül, nem fogadják el az ottani házasságlevelet, igy újból meg kell tartani a szertartást. Az elfoglalt férj üzleti tárgyalásai miatt elkésik az esküvőről. Az asszonyka megsértődik, és hazaköltözik a papához. Ezen a férj sértődik meg, és a helyzetet a rosszindulatú pletykák sem javítják. Csak közös gyermekük megszületése hoz kedvező fordulatot. Végre találkoznak a fiatalok, akik minden intrika ellenére szeretik egymást.A filmet 1937. december 23-án mutatták be először. Évtizedekig elveszettnek hitték, majd a Magyar Filmintézet amerikai magyar nyelvű újságokban közzétett felhívására jelentkezve hozta haza 1994-ben a Torontóban élő Kotsis házaspár a tulajdonában található 16 mm-es kópiát.

FILMINFÓ

Megismételt esküvő
Székely István 1937-es filmje, Kabos Gyula, Erdélyi Mici és Ráday Imre (akkor még férj és feleség) szereplésével. Természetesen a film legfőbb értéke Kabos játéka, beköpései, mert maga a történet nagyon szimpla, de mit is lehetett várni egy korabeli vígjátéktól?!