A ''Halálforgás'' (1992) című amerikai film számomra meglepően erős sportdráma volt, amely egyszerre működik sportfilmként és részben életrajzi ihletésű történetként. A középpontban egy tehetséges lány áll, aki a műkorcsolya világában keresi önmagát, miközben múltbéli döntései és hibái folyamatosan kísértik. A film jól mutatja be, mennyire tud valaki önző lenni, amikor csak a győzelem számít, és hogyan változik ez meg, amikor az ember rájön, hogy egyedül nem jut messzire. A történet egyik legérdekesebb pontja, amikor a szereplők végül összeállnak, és ráébrednek, hogy a bizalom fontosabb, mint az egyéni dicsőség. Bár a film főként a műkorcsolyára fókuszál, ügyesen von párhuzamot más sportágakkal is, például a jégkorong kemény, csapatalapú világával. Különösen erős üzenete van annak a gondolatnak, hogy "ha Kiss, karrierje félbeszakad, új cél". Ez a mondat jól összefoglalja a film lényegét: a bukás nem a vég, hanem egy új irány kezdete. Összességében inspiráló és érzelmes alkotás, amely túlmutat a jégen bemutatott forgásokon.