Pokolról pokolra

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Adott egy jó alapötlet, ami végül egy unalmas, sehová sem vezető üldözési folyamatba torkollik, bármiféle koncepció és kohézió nélkül, némi bizarrsággal és szürrealizmussal nyakon öntve. A történet látszólag a vietnámi háborúhoz kapcsolódik, azonban ... Többa cselekmény színtere hamar áttevődik az Egyesült Államokba. A háború csupán kiindulópont, voltaképpen azt ismerhetjük meg a filmből (bár a sztori leginkább csak a felszínt karcolgatja), hogy nagy üzlet a Távol-Keletről származó kábítószerek csempészése és, hogy még az emberélet sem túlságosan drága ár azoknak, akik le akarják fölözni a hasznot. Ennél mélyebbre azonban nem ás a film, megmarad a félinformációk, a spekulációk és a semmitmondás területén, a néző számára érdektelen figurák kerülnek érthetetlen és érdektelen helyzetekbe, míg végül ott állunk a mondanivalón gondolkodva, de nagyon kell törnünk a fejünket, mint Micimackónak, ha rá akarunk jönni arra, hogy miről is akart szólni a film. John Converse (Michael Moriarty), a háborús tudósító belekeveredik a drogcsempészetbe, és egy barátját, Ray Hickset (Nick Nolte) kéri meg arra, hogy egy szállítmányt juttasson el a feleségéhez. Hogy, hogy nem, amint Ray megjelenik a nőnél, két ismeretlen fickó próbálja hidegre tenni őket. Raynek és Marge-nak, a feleségnek menekülnie kell, de természetesen az üldözőik a sarkukban vannak. A nagyjából két órát kitevő játékidővel bíró film értelmetlen jelenetekkel pazarolja a néző idejét (s egyben próbára teszi annak idegrendszerét is), én kissé megkurtítottam volna a cselekményt. A szereplőkről alig tudunk meg valamit, az egész csempészési ügy is zavaros (a támadók honnan tudhattak az egészről, illetve ha tényleg benne volt az FBI keze is a dologban, akkor érdemes lett volna ezt a szálat is egy kicsit jobban felgöngyölíteni, de a Ray és Eddie Peace közötti egyezkedés is teljesen értelmetlen és fölösleges szál, aminek szürreális vége lesz), a film végi lövöldözés is inkább valami kiscserkészek játékára emlékeztetően pitiáner. A cselekmény teljesen tempó nélküli, ritmustalan, vontatott, a figurák gyengén megírtak, a köztük lévő viszonyok változásait sem tudja mélyrehatóan bemutatni a film. Pozitív alakok nincsenek a történetben, az egészet belengi a kiégettség, a cinizmus légköre, az amerikai álom szertefoszlott, ugyanakkor ezt sem részletezi ez az alkotás. A színészi játék viszonylag tűrhető, de kevés a filmben a húzónév. A szinkron borzalmas, Kaszás Attila nyekergő, affektáló hangja és Szirtes Ági kellemetlen sipítozása csak rontott az élményen (egyébként szerintem a Pokolról pokolra joggal lehetne első helyezett „a legtöbb magyar szinkronváltozattal bíró film” kategóriájában – ha lenne ilyen –, összesen öt különböző magyar szinkronja készült el). Bennem nem hagyott maradandó nyomot a film, és valójában azt sem értem, mit akartak vele üzenni az alkotók. Talán azt, hogy a kisemberek teljesen esélytelenek a drogkereskedelemben, mert a háttérből nagyobb erők mozgatják a szálakat? Vagy hogy meddig mehet el két ember barátsága, érdemes-e megbízni a másikban? Ebből lehetett volna egy érdekfeszítő road movie, lélektani dráma, krimi, akciófilm, de végtelenül lapos lett, túlnyújtott játékidővel, rengeteg töltelékjelenettel, háttér nélküli figurákkal. Kár, mert ennél szerintem ígéretesebb volt az alapötlet, valamiért mintha kisiklott volna az egész. Összességében nem ragadott meg ez a film, többet vártam volna tőle.

A téma nagyszerű, jó is lehetett vona, de sajnos szörnyen érdektelenre sikerült.

Nolte nagyszerűen teljesít a szerepében. Nagyon megrázó, hogy valaki ennyire tud hinni a barátság erejében, hogy az életét is kockára teszi.