Fiatalkorát Hannoverben töltötte, ahol 1977-ben végezte el a középiskolát. Középiskolai tanulmányai alatt Bostonban volt cserediák, ahol megismerkedett első feleségével, Amber Wood-dal. Tőle született két lánya, Marlene és Lilian. Amíg Amberrel járt, befejezte katonai szolgálatát és elkezdett németet, angolt és történelmet tanulni a Tübingen Egyetemen.
Zenészként dolgozott, hogy egy kis pluszpénzhez jusson. Valaki látta fellépni, és megkérdezte, hogy lenne-e kedve szerepelni egy darabban. Ekkor kezdett el érdeklődni a... Több
Fiatalkorát Hannoverben töltötte, ahol 1977-ben végezte el a középiskolát. Középiskolai tanulmányai alatt Bostonban volt cserediák, ahol megismerkedett első feleségével, Amber Wood-dal. Tőle született két lánya, Marlene és Lilian. Amíg Amberrel járt, befejezte katonai szolgálatát és elkezdett németet, angolt és történelmet tanulni a Tübingen Egyetemen.
Zenészként dolgozott, hogy egy kis pluszpénzhez jusson. Valaki látta fellépni, és megkérdezte, hogy lenne-e kedve szerepelni egy darabban. Ekkor kezdett el érdeklődni a színészet iránt. 1980-ban elkezdte tanulni a mesterséget a Staatliche Hochschule für Musik und Darstellende Kunst intézményben Stuttgartban.
Miután befejezte tanulmányait, Heidelbergben egy színházban játszott. Amikor még diák volt, lehetőséget kapott hogy első filmjében szerepelhessen. Ez a film volt a Die Weiße Rose. Egyéb filmjei között szerepel a John Rabe, amelyben a címszereplőt alakította. A Kommissar Rex című filmben a pszichopata Kurt Hauffot játszotta el. 1989 óta zenészként tevékenykedik. 1995-ben alapította az "Ulrich Tukur & the Rhythmus Boys" bandát. Második feleségével, Katharina John-nal 1999 óta Olaszországban él.
(Fahéjgolyó)