2015.10.08 00:38 TribeBubu Olvasottság: <100x
0

A kultikus trilógia ütős folytatása

Mielőtt beültem a moziba erre a filmre, végignéztem a korábbi részeket, mintegy felkészültem rá, hogy belecsöppenjek George Miller újabb elmeszüleményébe.

Az előzetes láttán voltak fenntartásaim: arra számítottam, tele lesz rakva CGI-jal, amivel sok klasszikus folytatását és remake-jét elszúrnak. Továbbá az sem tetszett, hogy Mel Gibsont lecserélték (na nem mintha bajom lenne Tom Hardy-val.)

A kultikus trilógia ütős folytatása

De aztán, ahogyan elkezdődött a film, és haladtunk előre benne, egyre lejjebb zuhant az állam. Miller harminc évvel az utolsó Mad Max rész után képes volt egy ütős, korhű (nem feltétlenül) folytatást csinálni a kultikus trilógiának. A CGI-os balsejtelmem alaptalannak bizonyult, Tom Hardy kiválóan hozta Max figuráját és egyáltalán nem volt zavaró a színészcsere, sőt képesek voltak az alkotók olyan horderejű újdonságokat bemutatni a Mad Max univerzumában, mint amiket a korábbi részekben láthattunk.

Az első részt ez sem tudta überelni, de úgy vélem, nagyon is volt értelme folytatni a szériát.

Le a kalappal Miller előtt, és csak így tovább!

Update:

Megnéztem a Black and Chrome Editiont, azaz a fekete-fehér, pontosabban a fekete-króm változatot.

Olvastam valahol, hogy Miller eredetileg ilyen színtelennek szánta a filmet. Ez még így rendben is volna, de több jelenetnél érződött, hogy már a forgatás előtt/alatt eldőlt, hogy színesen kerül a mozikba, hiszen a színek jelentőséggel bírtak némelyik felvétel esetében. De ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor sem volt sok felvétel, aminek jobban állt a színtelenség, mint a rendkívül igényes utómunkával színezett mozifilm. Azzal is több helyen találkoztam, hogy ez nem fekete-fehér, hanem fekete-króm, mert a fémes felületeket csillogóbbá varázsolták. Számomra egyáltalán nem érződött ilyesmi és élnék a gyanúperrel, hogy ha ezzel reklámozták be ezt a kiadást a forgalmazók, az nem volt más, mint parasztvakítás.

Amúgy tiszteletben szoktam tartani a rendezők eredeti elképzeléseit, ez esetben viszont nem vagyok egy hullámhosszon Millerrel. Mégpedig a következő két okból:

1. Az első három film is színes volt, miért is kellene megtörni egy ilyen „újítással”?

2. Ez bizony egy dieselpunk film, a dieselpunkok között is az egyik alapmű folytatása, ennek a műfajnak pedig legfeljebb egy bronzos színvilág állna jól, ha már hangulatteremtés céljából monokrómosítják. (De véleményem szerint a moziváltozatban látott, enyhén túltolt színezés is tökéletes légkört teremtett a filmnek.)

Szóval érdekességképpen meg lehet nézni a Black and Chrome Editiont, viszont ujjongani nagy valószínűséggel csak a megszállott, hardcore rajongók fognak miatta.

akció | kaland | road movie | sci-fi | thriller

A posztapokaliptikus jövőben mindenkinek meg kell küzdenie a javakért és az életben maradásért. Az embertelen körülmények között két lázadó próbál igazságot szolgáltatni.... több»

0