2018.04.28 00:19 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: <100x
1

Kissé átgondolatlan

John Steinbeck regényklasszikusának filmvászonra álmodása egy tapasztalt filmrendezőnek sem lett volna könnyű feladat. James Francónak ugyan már voltak korábbi próbálkozásai direktori próbálkozásai (főleg rövidfilmek és az Isten gyermeke), a bicskája azonban szó szerint beletört ebbe a projektbe. Nehéz hitelesen, ám a pátoszos hangnemet, a kiszámítható hősgyártást elkerülve mesélni egy ilyen történetről. Arról a korszakról, amikor a jó munkásember kénytelen volt felemelni a hangját a saját és családja jövője érdekében úgy, hogy közben a jelenét veszélyezteti.

Hiába van pár bátor jelentkező, aki (képletesen) örömmel rohan szembe egy regimentnek, ha nem születik meg az összefogás, akkor esély sincs a változásra. Ennek érdekében azonban piszkos eszközökhöz kell folyamodni, s ez leginkább Mac karakterében összpontosul, aki hazudik, manipulál céljainak elérése érdekében. Persze ezt annak a legkönnyebb megtennie, akinek nincs mit veszítenie. Mac-nek pedig nincsenek családalapítási tervei, nincsenek álmai, (vagy ha voltak is, akkor igyekszik azokat elfojtani) barátai akadnának, de még őket is képes feláldozni.

Kissé átgondolatlan

Nat Wolff egy eddigi karaktereitől eltérő szerepben látható, s valljuk be ez a keményebb stílus sem áll neki olyan rosszul. Az általa alakított Jim karakterfejlődése van a legügyesebben kidolgozva, benne ütközik össze a hétköznapi, vágyaival küzdő fiatal férfi és az érzéketlen lázadó prototípusa. Selena Gomez helyett mondjuk választhattak volna erőteljesebb női karaktert is Jim párjául, aki el tudja hitetni a nézővel, hogy érte a legcéltudatosabb lázadó is vissza tud időről időre szállni a földre. Először Josh Hutcherson kapcsán hallottam erről a filmről (akkor még nagyban forgatták), ezzel szemben kissé csalódva konstatáltam, hogy Hutcherson milyen jellegtelen, semmitmondó szerepet kapott benne. Őt pedig simán el tudtam volna képzelni Jim szerepében is. Vajon úgy milyen lett volna a végeredmény? Ezt már soha nem tudjuk meg. Rajtuk kívül ugyan Francónak sikerült még egy igen impozáns szereplőgárdát összetrombitálnia (Robert Duvall, Ed Harris, Bryan Cranston), de mintha elfogyott volna a tudománya akkor, amikor valami érdemlegeset kellett volna kezdeni velük (az összkép alapján azt mondhatjuk, hogy önmagát jól tudta dirigálni, ám a társai esetében ugyanezt nem lehet elmondani). Ez nagy hiba, ugyanis ez a fajta "énszemlélet" nagyon érződik a Késik a szüreten, amely a lezáráskor is kiütközik: Franco ugyanis nem bírta ki, hogy ne csináljon magából hőst (mi több, igazi mártírt) a film végére, amire lehetett is számítani. Bár az említett hibái ellenére nem nevezném rossz filmnek jelen alkotást, de ettől még ez a történet megérdemelne egy átgondoltabb feldolgozást.

dráma

A munkásmozgalmi aktivista fennakad mezőgazdászok egy csoportjának hálóján az 1930-as évek Kaliforniájában. több»

1