Megmondom őszintén, kicsit bajban vagyok ezzel a filmmel. Az eddig látott Jarmusch-filmek szinte kivétel nélkül tetszettek, azonban Az irányítás határai esetében nagyon sok bennem a kérdőjel.
Ahhoz már hozzászoktam, hogy Jarmusch esetében elfelejthetjük az amerikai filmektől megszokott narratívát, s egy lassan hömpölygő, elsőre történet nélkülinek tűnő képsorokat kapunk, amely aztán a végén csak összeáll egy egésszé (vagy nem? Mindez csak értelmezés kérdése). Ezúttal egy Isaach De Bankolé one-man-show-t kapunk (akárcsak a korábbi, 2005-ös Hervadó virágok esetében Bill Murraytől), aki gyakorlatilag folyamatosan megy A-ból B-be Spanyolországon belül (miközben ő nem tud spanyolul, ahogy a többi karakterrel folytatott diskurzusából kiderül). Ahogy így megy egyik helyről a másikra, szép lassan felsejlik, hogy van egy küldetése a háttérben, hogy konkrétan micsoda, az persze csak a legvégén derül ki. Az még hozzátartozik, hogy ehhez a bizonyos pontig eljutunk, addig a főszereplőt több mellékkarakter is elirányítgatja, merre is kell mennie (s amely jelenetek egyformának tűnnek, mégis mások: hol egy Tilda Swinton bukkan fel, hogy egy John Hurt, s hol zenéről beszélnek, hol tudományokról). Igazából ebben a filmben rengeteg ismétlődés van, ami egyesek számára idegesítő, mások számára unalmas lehet, én a magam részéről nehezen tudom eldönteni, melyiket mondanám (egy biztos, nagyon repetitívvé válik a film). A filmből talán két dolgot tudok kiemelni: a zenéjét, amely önmagában is megállja a helyét és Bill Murray megjelenését, valamint monológját (kár hogy erre 100 percet kellett várni a szűk két órás játékidőből).
Tény, hogy Jarmusch nagyon szereti, ha a karakterei folyamatosan úton vannak (hol egy taxiban, hol egy buszon, hol egy autóban), jelen esetben a főszereplő hol repülővel, hol gyalog, hol vonattal és autóval jut el ide-oda, de számomra ez „road-movie” nem tud versenyre kelni korábban látott alkotásaival. Ettől függetlenül nem tartom kizártnak, hogy amit láttam, az számomra meg nem fejtett metaforák sokasága volt, de egyelőre nem tudok mást mondani, minthogy Az irányítás határai egy gyenge dobás egy általam nagyon kedvelt alkotótól.
