2018.11.06 03:56 Márton Olvasottság: <100x
2

Egy gyenge horrorfilm magával ragadó hangulattal

Egy egészen jól elkészített misztikus thriller lett az Angyalok háborúja című film, amiben azért nyomokban megtalálható a horror szál is! Sokak számára szinte teljesen ismeretlen filmről van szó, pedig hát a filmnek készült még négy folytatása, igaz azoknak minőségben, egyiknek sem nagyon sikerült elérnie azt a színvonalat, amit az első részben megtalálhatunk! Itt akár mondhatjuk a film egyedi hangulatát, kiváló színészgárdáját, vagy az érdekes történetét! A film hangulata és története kimondottan élvezetes, mert míg a hangulatában egy elég érdekes úgynevezett misztikumfaktor alakul ki, mégsem válik félelmetessé az egész és ez pont a története miatt lehetséges! Mert annyira nézeti magát a film és sikerül a sztorijának annyira lekötnie a nézője figyelmét, hogy ezek mellett nem tud maga a produkció megfelelő mennyiségű félelmet indukálni a nézőjében! Ami annyira azért nem nagy baj, mert a film nem kimondottan horror, csak csupán megtalálható benne némi horrorfilmekre jellemző vonás, avagy jelenet! Amit még mindenképp érdemes a pozitívumai közé sorolni, az a remekül működő zenei betétek és a kiválóan alkalmazott egyházi kórusok használata! Számomra az egyedüli kisebb hibája a filmnek, hogy a számítógépes effektek annyira azért nem sikerültek túl jól és mivel egy nem túl "öreg" filmről beszélünk, ezért talán érezhető az, hogy ezekre a jelenetekre valószínűleg már nem maradt annyi költségvetés, hogy e téren is kimagaslóan helyt tudjon állni! Mindenesetre a filmet bátran ajánlom a misztikus thriller szerelmeseinek!

akció | dráma | fantasy | horror | krimi | misztikus | thriller

Néhány angyalt rettenetes féltékenység gyötör amiatt, hogy Isten az embereknek adott lelket, nekik pedig nem. Fellázadnak hát az Úr ellen, és hadsereget szerveznek egy újabb égi... több»

2