A Pixarnak a mexikói muzsika is jól áll

A Pixar a 2015-ös Agymanók és Dínó tesó után 2017-ben jelentkezett olyan filmmel, mely nem folytatás. S bár az időközben bemutatott Szenilla nyomábannal és Verdák 3-mal sem volt igazán nagy probléma, azt mindig jó látni, ha a lámpás cég megmutatja, hogy tud saját ötlet alapján is egy megbízható minőséget hozni.

A Pixarnak a mexikói muzsika is jól áll

A Coco című alkotásuk Mexikóba repíti el a nézőt a Día de los muertos (magyarul: Halottak napja) idejére. Itt ismerkedhetünk meg a fiatal Miguellel és nagy családjával. Főszereplőnk minden vágya, hogy nagy zenész lehessen, ráadásul egy igazi példaképet is kap hozzá, egy zenész képében, akit az egész falu tisztel. Egy bökkenő viszont akad: a családja mindennél jobban utálja a muzsikát, köszönhetően egy múltbéli sérelemnek. Persze itt jönnek a képbe az egy-egy nemzethez fűződő sztereotípiák, ez esetben: minden mexikóinak feltétlenül virtuóz mariachi muzsikusnak kell lennie? Miguel családjával mindenesetre ez a helyzet, csak erről tilos beszélni, mert a kisfiú üknagyapja éppen a zene miatt hagyta el a családját. Aztán eljön a helyi halottak napi ünnepség, s egy varázslatnak köszönhetően Miguel átkerül a halottak világába, ahol (természetesen) találkozik túlvilági családtagjaival. Elkezdődik tehát a kalandozás a mexikói alvilágban, ahonnan Miguelnek vissza kell jutnia az élők köze, s mindeközben a családi múltról is kiderülnek nem akármilyen titkok.

Mint a legtöbb Pixar-filmmel kapcsolatban, a Coco kapcsán is azt mondhatjuk, hogy egy stabil minőséget hoz, s benne van minden, amitől a stúdió filmjeit szeretni szoktuk. E táborba tartozik a profi módon megalkotott látványvilág, a jól megírt karakterek, néhány fülbemászó dal (a Remember Me sikere abszolút megérdemelt), valamint a megható befejezés. Talán amiben most nem annyira erős, az a történetvezetés: a família fiatal tagja szembefordul a családi tradícióval, ez indítja be a cselekményt, hogy aztán a főszereplő e kalandból okulva változtasson a szemléletén és környezetén. Jelen filmben a család fontossága, illetve szeretteink emlékének ápolása került reflektorfénybe, s még ha ez egy kicsit szájbarágós formában történik is, megbocsátható, elsősorban a záró negyedórájának köszönhetően. Több megható és elgondolkodtató jelenet között, helyenként kapunk olyan részeket is, amelyek valamiért nem ragadnak annyira magukkal, mint ahogyan azt egy Pixar-filmtől elvárunk. Bár a sztori legfőbb csavarjai kiszámíthatóak, s a humor most kisebb teret kapott, az mindenképp dicsérendő, hogy egy igazán izgalmas (és meg kell hagyni, nagyon szívbemarkoló) népszokás bemutatása ilyen szép köntösbe került, amelyet a család kisebb tagjai is könnyedén befogadhatnak.

Ugyan a Coco nem lett a kedvenc Pixar-filmem, de tudja hozni azt a megbízható minőséget, amelynek köszönhetően még mindig szeretem ezt az animációs stúdiót. Családoknak nagyon ajánlott, hiszen a kisebbek és a nagyobbak egyaránt meg fogják találni a maguk csemegéjét.

87 Coco  (2017)

animáció | családi | fantasy | kaland | misztikus | musical | vígjáték

Annak ellenére, hogy családja ősidők óta megveti a zenét, Miguel arról ábrándozik, hogy egyszer neves muzsikus lesz, akárcsak bálványa, Ernesto de la Cruz. Rejtélyes események... több»