2019.02.03 12:12 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 160x
0

Mese az életről szavak nélkül

Ha azt mondjuk, hogy Studio Ghibli, akkor az animációs film szerelmeseinek egyből eszükbe jutnak olyan alkotások, mint a Chihiro szellemországban, A vadon hercegnője, vagy A szentjánosbogarak sírja. Bizony, bizony a japán animációs műhely számos minőségi remekművel örvendeztette meg a nagyérdeműt az utóbbi évtizedekben. Ám miután a 2013-as Szél támadot követően a stúdió alapítója, s leghíresebb rendezője, Hayao Miyazaki bejelentette végleges nyugdíjba vonulását, a Ghibli vezetősége szembetalálta magát a nagy kérdéssel: hogyan tovább. Nos, az egyik lehetséges válasz a koprodukció más nemzetek animátoraival, jelen esetben a holland tel, s az együttműködésük eredménye A vörös teknős lett, mely a 2017-es hazai mozibemutatók egyik legszebb filmje lett. Nemcsak az animációs technika szempontból!

A film első húsz percében megismerhetünk egy férfit, aki egy vihar következében egy lakatlan szigetre került. Ahogy a legtöbb hasonló filmben szokott történni, feltérképezi a lehetőségeit, s megpróbálja elhagyni a szigetet. Az összetákolt tutaját azonban minden egyes alkalommal szétzúzza valami: egy vörös tengeri teknős. Nincs mese, a teknőssel meg kell küzdeni, s jelen animációs alkotás e pont után lesz igazán meseszerű: az állat az éjszaka folyamán egy szép nővé változik, aki a társat fogja jelenteni a férfi számára, s ebből kifolyólag már a sziget elhagyása nem lesz égető feladat.

Mese az életről szavak nélkül

A férfi és a nő családot alapítanak, gyermekük születik, s élik az életüket ebben a civilizáció előtti állapotban és környezetben. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a film második fele egy család életének elmesélése a legfontosabb stációkkal: utód születése, felnevelése, majd a szülőktől való elszakadás, illetve megöregedés. Az egészet pedig mindenféle verbális megnyilvánulás nélkül követhetjük végig (se dialógust, se narrációt ne keressünk A vörös teknősben), sokkal nagyobb teret hagyva ezáltal a képeknek, valamint a nézői interpretációnak. S itt hadd tegyem hozzá: gyönyörű, ahogy ebben az animációs alkotásban egyszerre van jelen a részletgazdagság és a minimalizmus.

Egyfelől ott van a csodaszépen megrajzolt környezet (a tengertől kezdve a sziklákon át egészen a szigeten található dzsungelig), másrészt viszont ehhez képest az emberi karakterek (animációjukat tekintve) sokkal egyszerűbbek (így például mellőzve vannak az animékra jellemző óriási szemek is). De ha jobban belegondolunk, épp ezektől az egyszerű megoldásoktól válik igazán naggyá a kész film a 80 perces játékideje alatt: a különböző szimbólumok (különös tekintettel a teknős metaforájára) ügyes használata, a lassú, már-már meditatív tempója, valamint az ember és természet viszonyrendszerét bemutató képsorok mind-mind nagyon fontos összetevői annak, hogy egy különleges filmélménnyel gazdagodjunk. S talán éppen ezért nincs is szükség sokat fecsegő, többszörösen árnyalt karakterekre, hanem hagyni, ahogy a képek és a hangulat magával ragadjon.

Zárásképpen még két dolgot jegyeznék meg: az egyik a remek aláfestő zene, amelyért Laurent Perez Del Marnak jár a dicséret (a score hol női vokálra épít, hol nagyzenekari betéteket alkalmaz, s ezek kombinációja szintén rengeteget dobnak a kész művön). A másik pedig, hogy A vörös teknős egy igazi nemzetközi produkció, melyben nem kis szerep jutott a Kecskeméti Animációs Filmstúdiónak (s milyen jó látni egy ilyen film után a sok magyar munkatárs nevét), akiknek jár a gratuláció!


A vörös teknős a maga lassabb tempójával, illetve beszédnélküliségével talán nem lesz mindenkinek a kedvence, de aki rászánja az időt, az garantáltan egy nem mindennapi alkotással lesz gazdagabb, amely ráadásként az érzelmeinkre, s az agyunkra egyaránt képes hatni.

animáció | fantasy

Hajótörött férfit mos partra a tenger. A szerencsés, ám magára hagyott túlélő felfedezi a trópusi sziget élővilágát, miközben különös kapcsolatba lép az egyik óriás... több»

0